Boldog 2013-as évet!!! (Január)

Halihó mindenki!

Január van, mikor újra írok. Kicsit úgy érzem, évezredek teltek el, mióta újra a billentyűzet ellé ültem. November és december következne, de már nem osztom szét, csak írom azt a sok mindent, ami benyomás ért, és történt. Hetek óta tele van a fejem, hogy nektek, az én hűséges olvasóimnak mindent leírjak, és semmi se maradjon ki. Mégis valahogy úgy van ez, hogy mikor leülök, hogy na, most tényleg írok, akkor semmi nem jut eszembe… Reméljük, most másképp lesz!!!

Bonfire

Szóval, októberrel zártam, és azért megpróbálok mindent sorban leírni.

November elején volt egy ún. Bonfire Night, amit hirtelen nagyon vártam, mert végre valahára a szállodán kívül más is „jutott”. Kicsit ki lehetett mozdulni. Fogalmam nem volt, mi lehet az egész, de tűzijátékot „hirdettek”, hát, gondoltam, azt csak megnézzük már, hogy milyen egy angol tűzijáték. Itt  a lengyelek is be voltak sózva, megvették nekünk is a jegyeket. Persze, az árát nem fogadták el… ami a mai napig piszkálja a csőröm… de mindegy.

Az első dolog mindjárt az, hogy mikor odamentünk a „helyszínre” parkolni, akkor kb. olyan volt, mint mikor Vásárhelyen van valami össznépi rendezvény, de parkolni sehol se tud az ember. Itt se lehetett egy deka férőhelyet sem találni. Másrészt meg olyan rohadt hideg volt, mint állat. Hát, ki az a barom, aki novemberben szabadtéri mulatságot rendez???

Vattacukor, az angoloknál :D :D :D

Végül persze, bejutottunk, és elkezdtünk körbe mászkálni, szétnézni. Gyakorlatilag olyasmi ez az egész Bonfire Night rendezvényileg, mint nálunk otthon régen a május 1. vagy az augusztus 20. Körhinták vannak, lehet kajálni, van színpad, és lehet sok pénzt költeni. J

Mivel gőzöm se volt, hogy amúgy mit ünnepelnek, és miről szól az egész, ezért utána néztem. És jó is volt, mert így talán nem néztem őket teljesen hülyének… Ugyanis, mikor bementünk a parkba, ahol rendezték az egészet, volt egy hatalmas tűz gyújtva, raklapok, mindenféle hulladék faanyag, ilyesmit égettek. Több méter magas és széles volt. Na, ezt a tüzet elkerítették ugyan a balesetek elkerülése végett, de az emberek körbeállták, és nézték. Ez volt a buli… (Akit érdekel, hogy miért, az Wikipédián vagy valahol utána nézhet, mi ez az ünnep náluk.)

A színpadon volt valami ABBA utánzat, bár egész jók voltak. Kornyikált ott valami másik nő is, amitől mindenki menekült. Aztán kezdődött a tűzijáték. Az gyönyörű volt, kétség se fér hozzá. De azon kívül az egész estében nem volt semmi izgalmas.

Angol vattacukor

Még egyszer körbejártuk a kavalkádot, kihorgásztuk legújabb barátainkat, nyuszit és kacsát, akik azóta mindig velünk vannak, és nagy becsben tartjuk őket… :D Kaptunk Sylwiától egy-egy nagy nyalókát és állítólag vattacukrot… Na, attól majdnem frankón dobtam egy hátast… Ugyanis itt a vattacukor előre be van zacskózva, pálcikája nincs. Ott szépen lógnak az árusnál egy kampón, nemhogy majd megmondja valaki, hogy milyen ízűt kér…

Mellesleg, az ízekről jut eszembe… volt néhány hajtós napunk novemberben is, már nem is tudtuk mit ennénk, de gyorskaja kellett. Hát, merészek voltunk, vettünk egy angol félkészkaját, ami darált húsos pite elnevezésen fut. Megsütöttük. Azt nem állítom, hogy ehetetlen volt, Józsinak egészen ízlett, én meg azért megettem. De megvallom, hogy túl sokat enni… hát, azt nem lehet belőle… :D

A csavaros nyalókánk!!! :D

Viszont a pizzából, amire rátaláltunk itt a sarkon… hmm… abból lehet sokat enni!!! Igazából az, hogy miért nem ettünk eddig idekint pizzát pizzériából, annak két oka volt: az egyik, hogy mert vannak pizzériák, ahol piszok drága, és a másik, hogy nem elég, hogy drága, még szar is. De most nagyon beletrafáltunk. Egy hatalmas – otthon családi pizzának nevezett – jól megrakott pizzát tudunk enni 9 fontból, ami kb. 3100 Ft-nak felel meg. De a lényeg, hogy tényleg nagyon finom!!!

Ebben az őrületesen hosszú novemberi hónapban egyébként a szállodában nem csökkent a forgalom, állandóan teltházakkal dolgoztunk, és közelgett a nap, hogy végre útra keljünk, és hazalátogassunk. Sylwia már teljesen be volt parázva, hogy ha Józsi meg én hazamegyünk, akkor mi lesz velük addig az egy hétig, szóval, anyuka noszogatására felvett egy új csajt. Lengyelt. Már az első egyedül töltött napján csalt, mikor én voltam a főnök akkor is. Panaszkodtam rá, már majdnem összevesztünk Sylwiával rajta, mégis hagyta dolgozni… egészen december közepéig, miután mi visszaértünk.

English Pizza :)

S ha már itt tartok, ezt a gondolatot befejezem. Egy hetet töltöttünk otthon Józsival, és amikor visszajöttünk, elég érdekes dolgok történtek. Először is, Sylwia a hátam mögött kérdezgetett barátnőméktől arról, hogy én kinek a szobáit ellenőrzöm vagy épp nem. Pffffff… ezt nem gondoltam volna. Ezen kívül az öregasszony – mert az anyját már csak így hívjuk – napokig nem köszönt nekünk, és beszélgetni sem lehetett egyikőjükkel sem. Még csak azt se kérdezték meg, hogy milyen volt a szabadság meg otthon lenni, vagy jól éreztük-e magunkat. A mai napig fogalmunk nincs, mi történt, míg távol voltunk, de az biztos, hogy akkor valami megváltozott, és azóta se változott vissza!

A szabink óta baromi furcsák velünk, hetekig nem lehetett velük beszélgetni, és a hátam mögött kérdezgetnek az én munkámról. Mára megtanultam leszarni, mivel tudom, hogy én is csak ember vagyok, nem isten. És mivel ember vagyok, hibázhatok. De ha valaki a munkámra kíváncsi, hogy mit hogyan csinálok, miért nem kérdezi meg tőlem???

Darált húsos pite

Az utolsó néhány hónapban a lengyelek is kimutatták a foguk fehérjét. Lényegében az a módi náluk, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ők akarják, akkor szarba se vesznek. Az öreglány a nap 24 órájában képes a sértődöttet játszani (leginkább a semmiért)… csak a gond az, hogy senkit se érdekel, és ez rohadtul piszkálja a csőrét. Mi meg annyira ráuntunk már!!! Egyszerűen kétszínűek, iszonyú önzőek, Sylwiát meg úgy ugráltatja az anyja, ahogy csak akarja. Elvileg Sylwia írja a beosztást, gyakorlatilag anyuka meg elrendezi, hogy kinek mikor legyen pihenője… és ebből elegünk van.

De hogy a munkahelyen rendezkedik… az is felháborító. Mi van „itthon”??? Ha tudom, hogy éppen „klimaxol”, akkor már előre utálok lemenni a konyhába, nehogy összefussak vele, és a savanyú pofáját kelljen néznem. És ebből nagyon elég volt. Reménykedek benne, hogy összejönnek a terveink, és maximum 2-3 hónap múlva búcsút inthetünk nekik, és egy „új” élet kezdődhet számunkra az innen való elköltözéssel!!!

Andika 28 éves

Szóval, hogy visszakanyarodjak a novemberi eseményekhez: volt még egy jeles esemény még hónap elején. Barátnőmnek volt a szülinapja. Ahogy teltek a hónapok, megenyhültünk megint egymás iránt… vagy én újra ő iránta. A lényeg, hogy kezdtem a haragomat legyűrni, újra beszéltünk, nevettünk együtt mindannyian, minden kezdett a régi kerékvágásba visszazökkenni. Ők október végén mentek haza, nov. elején jöttek vissza, és tisztában voltam vele, hogy mekkora űrt hagy ez a dolog maga után. Mindketten most mentek haza először, és a pofánvágás, hogy vissza kell jönni, az is elsőre történt meg. Tudjátok, otthon hagyni mindenkit, akit szeretünk. Elég durva. Szóval, meg akartam lepni a szülinapja miatt, és feledtetni ezt az egészet. Vettem egy egyszerű kis tortát, gyertyát és felköszöntöttük.

Legújabb barátaink, Nyuszi és Kacsa :D :D :D

Nov. 27-én meg eljött a mi várva várt napunk! Újra a hazafelé tartó útra léptünk. Vittük nyuszit és kacsát is, velünk utaztak a buszon, a repülőn. :D Jó hosszú utazás volt, és jó későn értünk haza. De a lényeg, hogy végre otthon voltunk. Átölelhettem a testvéreimet, az anyukámat, a barátokat.

Első este mindjárt el is mentünk vásárolni ezt-azt, irány a Tesco. Az állunk is leesett két dolog miatt: először az árak láttán, másodszor, hogy igen késő lévén nem volt pénztáros, és önkiszolgálónál kellett fizetnünk. Először is, az árak abszolút a kintiekhez igazodtak. Sőt, már tudom állítani, hogy mi idekint olcsóbban vásárolunk, ugyanis pár hónapja rátaláltunk az Aldira, ahol itt piszok olcsón lehet kapni piszok jó dolgokat!!! A lényeg, hogy a Tescóban olyan árak vannak kb., mint idekint, csak a különbség annyi, hogy mi az itteni fizetéssel ki tudjuk fizetni, az otthoniak meg az ottani fizetésekkel aligha. Nekünk az otthoni árak szokásosak voltak, de ha bele kéne gondolnom, hogy az otthoni fizetésből kellene kifizetni… igencsak vakargatnám a fejem…

Nyuszival a buszra várva

És ez még semmi volt! Fizetni akartunk… Nekünk az önkiszolgáló is megszokott jelenség, bár idekint se fizetünk SOHA azzal, mert két darab után bemérgel, és beverem a képernyőt. De hogy otthon már egy pénztárost se fizetnek este 10 után!!! Jobban mondva azt az egyet, aki körberohangál, ha valakinek valami nem megy. Uhhh…

S ez még mind semmi volt. Józsinak lejárt a jogsija, míg kint voltunk, nekem meg még nem volt új személyim az asszonynevemre, úgyhogy irány az okmányiroda… Majd elszédültem, mikor megláttam azt a fejetlenséget, ami ott uralkodik!!! Egyszerűen félelmetes. A gyakorlatiasságnak nyoma sincs, egy káosz az egész. Órákat kell várni pitiáner dolgok miatt. Külön sorban állni a személyi és külön a lakcímkártya miatt. De persze, erről információ semmi nincs kirakva. Az ügyintézőknek fogalmuk nincs az ügyintézések menetéről, arrogánsak és idegbetegek. Ráadásul kétszer kell sorban állni, ha az ember nem bankkártyával fizet, mivel egyszer el kell kérni a csekket, majd a befizetett csekkel visszamenni. Én azt mondom, szégyelljék magukat!!!

Óvodás csoport láthatósági mellényben kirándul... :D :D :D

Én bármikor intéztem idekint bármilyen ügyemet, mindig figyelmesek, kedvesek, segítőkészek voltak. Ha időpontra mentem, és hamarabb ott voltam, volt, hogy nem is kellett kivárnom az időpontot, felszabadult a pult, és hívtak is. Bárkitől információt kérdeztem, készségesen MOSOLYOGVA mondta meg, sőt ha pl. a bankban álltam sorba (kb. max. 10 perc!!!) és Józsi várt rám ülve, még őt is megkérdezték, segíthetnek-e. Nem azt mondom, hogy itt nincsenek bunkó ügyintézők, és azt sem állítom, hogy nincs bürokrácia, de ami otthon van, az egy szégyen. És a legnagyobb probléma, hogy ha valaki tahó, az nem a fizetéséből ered. Mert lehet alacsony a fizetése, de attól még lehet kedves és segítőkész. Ez mindenkinek a saját választása!!!

Természetesen, azt tökéletesen láttuk az alatt az egy hét alatt, hogy az emberek mennyire befordultak, hogy a pénztelenség hogyan teszi tönkre a várost. A házakon látszik, hogy senkinek nem telik felújításra, minden le van pusztulva. Az emberek pedig rosszkedvűek, kétségbeesettek, nem tudják, merre és hogyan tovább, nincs kiút, csak a moslék, amit a nyakukba öntenek.

Rakott palacsinták!!! Otthoni ízek!!!

Lényegében, az idekint érzett nyugalomnak semmi nyoma. És alapvetően sokkal rosszabb a helyzet otthon, mint amilyen fél évvel ezelőtt volt. És számomra ez rettentően szomorú dolog. L

Ettől függetlenül persze, igyekeztünk minden időt kihasználni, a lehető legtöbb barátot meglátogatni, és persze, a lehető legtöbb időt tölteni a családdal az alatt a röpke idő alatt. Rettenetesen ki voltam már éhezve rakott palacsintára, mivel itt nem lehet sem darált diót, sem vaníliás cukrot, sem pedig darált mákot kapni (vagy legalábbis én még nem találkoztam vele), daráló pedig épp nem volt a közelben… Szóval, anyukámmal gyorsan lesüttettem néhány darab palacsintát. J S természetesen a körömpörkölt se maradhatott ki, meg anyának a jó kis szaftos pulykasültje sem.

Otthoni zabálásom első este!!! :D

A barátok is csupa finom falattal vártak minket. S bár nem enni készültünk, nem enni mentünk, mindenki nagyon aranyos és drága volt most is. Várt minket húsleves, rántott hús, pörkölt, pizza, isteni finom magyar bor!!! Össze se lehet hasonlítani az otthonit az ittenivel… bár, ha már itt tartok, azt is meg kell jegyeznem, hogy volt otthon némi csalódás is, mégpedig a tej. A tejnek idekint normális tej íze van, de hogy otthon ittunk megint „tejet”, én csak kávéban tudtam meginni, simán nem!

Hazafelé meg jól megpakoltuk magunkat. J Teleraktuk a bőröndöket mindenféle jóval. Hoztunk fűszereket, jó magyar kolbászt, szalámit, darált diót, mákot, vaníliás cukrot.

A szilveszteri partikor a legszőkébb barátnővel a világon :))

Érdekes módon az otthontól való elválás most kevésbé viselt meg, ki tudja miért. S ahogy telnek itt a hónapok, a késztetés bennem van, hogy menni haza, menni haza, de valahogy mégis elvagyok magamban. Bár türelmetlenül várom, hogy megint hazatérjünk, azért eltelnek itt is a napok, és most nem érzem, hogy istenem, ha nem mehetek haza, akkor minimum belehalok!

Igaz, ebben talán az is közrejátszik, hogy itt szerencsére eléggé sínre került az életünk.

Szilveszteri parti, négyesben :))

Ahogy visszaérkeztünk, még kettőt se gondoltunk, s már itt is volt a karácsony. Nekem eleinte jó kis karácsonyi feelingem volt, amit a lengyelek sikeresen tönkre is tettek a marhaságaikkal. Úgyhogy éppen 25-én visszajött egy kicsit a karácsonyérzés, de semmi sem volt ugyanolyan, mint előtte.

Persze, az ünnepre való tekintettel nekünk is volt fánk meg minden, de az is csak műfenyő, mivel itt az élő igen drágaság számba megy. S kettőnkre amúgy sem akartam nagy felhajtást. Sütöttem-főztem egy keveset, de azt sem úgy, mint máskor, mikor az enyém lehet az egész konyha, s azt csinálok, amit akarok. Sőt, inkább jó volt, hogy nem terveztem nagy sütés-főzést, mert a lengyelek 3-4 napig birtokolták a rohadt konyhát, hogy megmozdulni se lehetett. Igazából, nekik volt szép ünnepük, mert minket kitúrtak, és semmibe vettek, nekünk meg a baromságaik miatt mondhatni, semmi sem jutott. L

Első "angol" karácsonyfánk

Egy szó, mint száz, ráuntunk a velük való életre, a hozzájuk való alkalmazkodáshoz, az állandó hangulatváltozásaikhoz, és a korlátokhoz, amiket állítanak nekünk. Egyszerűen elég volt. Jó volt, hogy elindulhattunk, hogy segítettek, de hosszú távon velük sem működik. S ezért a jövőben – mivel amúgy is más terveink vannak ilyen szempontból – más lakás, más lehetőség után nézünk.

Az ünnepek alkalmából kijutott a pihenőből is, mivel sokkal kevesebb munka volt, mint egyébként. S igazából, még a mai napig nem állt helyre. Csak reménykedünk, hogy jövő héttől újra beindul, mert pénzben bár még így is jók vagyunk, azért mégis kiesést jelent. Gyakorlatilag december vége óta majdnem minden héten 3 nap pihenő jut, karcsúsítva ezzel a fizetésünket. Viszont a dolog jó oldala, hogy végre van időm folytatni a blogomat. :D

Helyi járatos busz, karácsonyi díszítéssel :))

S ha már a karácsonynál tartottunk, még nem ugrok rögtön előre. Még nem volt biciklink, ezért sokat jártunk busszal. Ilyet még én se láttam, de a helyi járatos charfordi busznak fel volt díszítve karácsonyi matricákkal az egész belseje, az összes ablaka. Olyan kis hangulatossá varázsolták, hogy míg az ember a buszon utazott, tényleg olyan karácsonyi feeling töltötte el, hogy le se akart igazán szállni. :D Ja, egyébként ha már így a buszoknál tartunk, most eszembe jutott egy dolog, amit mindig elfelejtek írni: Ha itt valaki nem a "buszállomáson" száll fel a buszra, hanem valahol út közben, akkor a busz csak akkor áll meg, ha az illető leinti. Ezt sokan nem tudják... először én se tudtam, s a busz elszáguldott az orrom előtt. Ez még Birminghamben volt... :D Aztán megtanultam, hogy a buszt itt le kell inteni, ha fel akarok szállni rá. Bizony! :D

Szóval hogy tovább menjek:

A Szilvesztert barátnőmékkel töltöttük. Náluk aludtunk, miután nagy nevetgélések közepette lement 1-2 társasjáték parti. A tavalyi húzós, mindennel tele év után nem gondoltam, hogy ilyen jó évbúcsúztatónk lesz. Minden esetre nagyon élveztük mindannyian. Volt kaja, pia, zene, nevetés. Minden, ami kell. S az idei évet a további változásoknak, terveknek szentelhetjük. J S remélhetőleg minden, amire csak vágyunk megvalósul, úgy, akkor és ott, ahogyan mi vágyunk rá, akár csak tavaly!!!

S így kívánok mindenkinek nagyon sikeres, boldog 2013-as évet!!!

Az „új” év első hónapja Angliában :) (Október)

Szeretettel köszöntök ismét mindenkit!

Idekint új év kezdődött számomra. Bár semmi különbséget nem érzek, azért mégis tök vicces számon tartani. J

Hozzánk tisztességesen beköszöntött az ősz, vagy mi… Nyár nem is volt, mint már említettem. J Szóval, nem igazán tudok különbséget tenni. Reggelente piszok hideg van, már negatív számok szerepelnek a hőmérsékletben, de délutánonként talán most többet süt a nap, mint a „nyáron”, és gyönyörű színei vannak az ősznek. Talán a szeptember és az október volt eddig a két legszárazabb hónap, s nem is értem… de hát, ki érti ezt? Végtére Angliáról van szó… hmm…

Egyébként rögtön az időjárásról jutott eszembe valami. Olvastam egy cikket a neten, hogy otthon állítólag mindennek felemelték az árát háromszorosára… na, jó, ez csak vicc volt… de a lényeg, hogy minden nagyon drága lett, mert otthon nagy volt a szárazság, és minden kiszáradt, és jajj istenem, nincs mit enni, és szegény termelők! Huhaaa! Frászt! Elárulom, hogy a magyarok szerint itt Angliában meg a sok eső miatt kirohadt az összes krumpli, és uramisten kétszeres áron fogják adni nekünk, mert hogy importálni fognak, meg ilyenek. Na, mindjárt cáfolok itt dolgokat… már amennyire én látom, persze!

Na, szóval! Először is én azt gondolom, hogy itt Angliában a termelők tisztában vannak azzal, hogy mennyi krumpli rohad ki évente a nedves időjárás miatt, tehát valószínűleg úgy vetnek (vagy mi), hogy tudják belőle a veszteségüket is. És én meg baromira nem vettem észre, hogy drágább lenne itt a krumpli, itt amúgy is minden drágább valamivel, mint otthon. Na, már most! Itt szeptember elején olyan szépen arattak, mint a szééééééél! Szóval, nekem az a véleményem, hogy amennyiben a gabona ki tudott száradni, már pedig okkal feltételezem, mivel learatni le tudták, akkor hogy a frászba rohadt volna ki a krumpli??? Úgy szívatják csóró magyarokat már megint, és már megint olyan példákkal dobálóznak, ami hatalmas baromság… de persze, ez csak az én véleményem. Nyilván, nem látom országos szinten a kirohadt krumplik és a le nem aratott gabona mennyiségét… :D :D :D

Minden esetre otthonról már megint csak a „rémhírek” jönnek, és mindenki azt mondja, ha van eszünk, akkor soha nem megyünk haza végleg, legfeljebb csak látogatóba! Na, ez a durva!

Anyukám meséli, hogy hogy elszabadultak az árak, főleg amiatt, mert nagy volt a szárazság… nah, persze, ráfogják! Valamit mondani kell, hogy miért lesz uniós ár, és magyar fizetés… Szégyen! Na, de erről ennyit!

Mi az októbert egyébként szabadsággal kezdtük. Előbb Józsi volt egy hét szabin, aztán én következtem. Jól elsuhantak a napok, de jól esett a pihenés. Néha ki kell kapcsolni!

A hónap elején kicsit „kiköltekeztünk”, és ezt azért írom így, mert eddig még semmire nem költöttünk. De most végre megvettük az ágyat, amire már úgy áhítoztunk! Eddig két összetolt szingli ágyon aludtunk, jobb híján, és már nagyon terveztük, hogy majd veszünk egy nagy ágyat, hogy végre kényelmesen összebújhassunk. És most végre eljött a nagy pillanat! Szóval, végre nem esek be a két ágy közti lyukba… :D Lapra szerelten kaptuk, és össze kellett barkácsolni, de nagyon élveztük!

Igazából egy ágykeret ágyráccsal, és vettünk rá matracot. Persze, olyan kényelmes nincs, mint az otthoni frankó kis ágyunk, de a két összetolt kiságynál azért jobb!

Ezenkívül újra kellett raknom a gépemet a szabadság alatt, úgyhogy kellett egy külső merevlemez is, hogy az adataimat le tudjam menteni. Szóval, nagyon menő vagyok most már, van 1TB-nyi helyem a vacakjaimnak! J

Októberi legnagyobb ledöbbenésem egyébként egyik főzésemkor történt. Ahogy jó feleségként dukál, vártam haza a férjemet ebéddel, illetve, vacsorával. Disznópörköltet főztem, és a lényeg most jön… Vettünk előző nap disznóhúst az Asdában, jó kis bőrös húst, na, gondoltam, akkor pöri lesz a másnapi ebéd. Neki is láttam, hogy összedaraboljam. Hát, na, az nem volt gyenge!!! A másfél kiló hús épp másfél órába telt, mire összevágtam!!! Olyan kemény volt a hús, hogy az amúgy is elég frankó késemnek kivitte az élét!!! Kb. minden második vágásnál kénytelen voltam élezni, de addig is tartott. Én ilyet még életemben nem láttam! De arra minden esetre rájöttem, hogy az angol háziasszonyok miért veszik a felkockázott húst a polcról!!! :D

Ezzel ellentétben viszont igen érdekes volt, mikor marhahúst vettem, mert gulyáslevest akartam csinálni! Na, hát a marhahúst még az életlen késünk is úgy vitte, mint a vajat. Majdnem dobtam egy hátast! Igaz, hogy az angolok amúgy is inkább a marhát részesítik előnyben, meg hát, ugye a birkahúst. Szóval, talán nem is kellene annyira csodálkoznom ezen!

Amúgy pörköltön kívül lényegében ezek a húsok semmi másra nem alkalmasak számunkra, ugyanis olyan száraz, hogy megfulladunk tőle. Sütve abszolút nincs bennük semmi zsiradék, olyan sovány húsok, hogy az már félelmetes! Sütni itt egyedül csak a csirke jó…

Viszont, ha már a csirkénél tartunk: sose vettem annyi csirkemellet, mint itt! Itt ugyanis 1 kg 4 fontba kerül, ami kb. 1300 Ft-ra jön ki! Igaz, hogy fagyasztottan árulják, de kit érdekel… Otthon már 1800 alatt nem is lehetett kapni…

Október elejétől itt már a Halloweenra készültek, és két héttel előtte Sylwia már be is jelentette nekem, hogy édességet kellene osztanom a gyerekeknek, akik becsöngetnek… Mert hogy ő minden évben szokott venni, viszont idén dolgozik este, és így ő nem tud eme nemes feladatnak eleget tenni. Huhaaa… Szóval, mikor eljött az október 31. én is kivettem a részem ebből, szerencsére csak egy órácskára, mert a férje, Sylwek itthon volt, és ő intézte a zömét.

Hát, mit mondjak. Jöttek kis pinduri gyerekek, beöltöztetve múmiának, ennek-annak, meg nagyobbak is álarcokban. Igazából nem nagyon értem ezt a Halloween dolgot. Valamilyen szinten a nálunk hagyományos Halottak napjával van összefüggésben, csak ők másképp „ünneplik”. Nem megemlékeznek a már elhunytakról, hanem elűzik a rossz szellemeket. Ez is egy felfogás, de sok értelmét végül nem látom. J És azért nem, mert a gyerekek bekopognak, és tartják a markukat… a semmiért. Aranyosak, persze, meg minden, de se egy dalt nem adnak elő, vagy valami, hogy kiérdemeljék az édességet. Szóval, ez is valahogy olyan, mint a Valentin nap, hogy üzletet csinálnak belőle. Vegyél meg jó sok csokit meg cukorkát, mert az a szokás, és osztogasd szét. Baromság.

És mégis heteken át tele vannak a boltok Halloweenes cuccokkal: álarcok, mindenféle díszletek, halomra árulják a tököket, persze méregdrágán… stb.   Én inkább kihagytam, s nem költöttem ilyen vackokra.

A hónap eleji pihenés aztán persze, hónap végére nemcsak Halloweenba csapott át. J Volt munka is megint tisztességesen. Főleg, hogy barátnőm meg a párja hazautaztak egy hétre, s megint két emberrel kevesebben voltunk. Igazából, én meg Józsi számítottunk a sok melóra, de persze Sylwiának az anyja már azonnal abajgott, hogy megint túl sok munka van. Természetesen, mikor ők hagytak itt minket szeptember elején, az neki is teljesen rendben volt. De ha neki kell más helyett dolgozni, az már nem frankó! De mindegy. Amúgy is mindenki utálja az öreglányt az örökös nyavalygásaival. J

Hála istennek most nyugi van tőle, mert barátnőmék után ő ment el két hét szabira. Úgyhogy tiszta Hawaii, arról nem is beszélve, hogy ha visszajön, utána meg mi lépünk majd le egy hétre. Jujj, de várom már!

A munkával kapcsolatosan egyébként újabb büszkeséget könyvelhetünk el magunknak. A Sommerston szállodalánc kétszáz szállodájából ugyanis bekerültünk az első 18-ba, amire a hotel 10 éves fennállása alatt nem volt példa, ezen kívül pedig a Holiday Inn és Express 32 szállodájából a 3. helyen állunk, ami szintén nem piskóta. Persze, extralóvé az nem jár ezért… csak büszkék lehetünk magunkra… :D Olyannyira, hogy októberben még le is fényképezték az egész hotel csapatát együtt! Gondolom, sztárfotónak készült. :D

Most ezekkel a „jó” hírekkel zárom soraimat. S remélhetőleg újra találkozunk majd novemberben!

Derűs nyári napokat kívánok mindenkinek!!! :D :D :D

Szeptember – Az első évem utolsó hónapja

 Szép jó napot kívánok mindenkinek, aki oldalamra tévedt!

Vagy megint hűségesen olvassa legújabb „novellámat”. J

Úgy tűnik sikerül betartanom az „ígéretemet”, s jelentkezni a következő sorokkal, időben, szeptember végén. J

A "birkáim" most napsütésben! :))

Néhány nap híján eltelt itt az első egy évem. Mozgalmas egy év volt ez, mindenfélével megspékelve, s ha összességében akarnám jellemezni, nem is tudnék rá mondani konkrét jelzőt. Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy boldog vagyok-e itt, akkor talán vegyes érzelmekkel válaszolnék, s nem is inkább a „boldog” kifejezést választanám. Most elmondhatom, hogy sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, hogy van miből kifizetni mindent, és nem is kell szűkölködnünk. Végre valamilyen szinten fantáziát is láttak bennem, és kinevezést is kaptam, ez se kicsi dolog. S igazából majdcsak mindenem megvan ahhoz, hogy boldog legyek, de ezt így nem állítanám. Inkább az elégedett szót használnám arra, amit érzek. Viszont annyi mindenről kellett lemondanom ez alatt az egy év alatt, és a honvágyam csak erősödött minden hónappal. Másoknál a honvágy leginkább úgy működik, hogy amint eljönnek otthonról, azonnal érzik. Én eleinte semmi ilyet nem éreztem, de később egyre jobban kezdett kialakulni.

A 12. hónap is hasonló melósan telt, mint az egész „nyár”, főleg az első hetekben. S már mindenki nagyon várta, hogy végre eljöjjön a Sylwia által „ígért” szusszanás időszaka.

Upton Warren, a tó naplementekor

Szeptember első hetében a lengyelek hazamentek, s Józsival miénk volt az egész lakás. Gondoltuk, majd jól kiéljük magunkat, hogy kettesben vagyunk… többé-kevésbé sikerült csak, mivel az egész hotel tele volt, és két nap kivételével négyen vittük el a full házat. A 19 szobás norma egy pöttyet megemelkedett azokban a napokban. Volt, hogy 31 szobát osztottam ki fejenként… szóval, szétdolgoztuk az agyunkat. J De álltuk a sarat, elvégre mégis csak magyarok vagyunk. J S vártuk, hogy a lengyelek visszajöjjenek, és megkapjuk a megérdemelt pihenőinket… hjjaa, persze. Ahogy visszajöttek dolgozni, eltelt néhány nap, és ŐK lettek rettentően fáradtak, mert a szabijukat szegénykék nem pihenéssel töltötték. S így ahelyett, hogy mi, akik végigdolgoztunk értük egy hetet, megkaptuk volna a pihenőket, ami jár, inkább a lengyelek mentek el pihenni… s még megkérdezték, hogy haragszunk-e, mert olyan másképp viselkedünk most… Áááá, neeeem!!! :D Marhák.

Szintén Upton Warren, gyönyörűűűűű :)

Végül persze, csak utánuk, de mi is pihenhettünk egy kicsit. J S ahhoz képest, hogy a lengyelek mindig milyen fáááááradtak, és Sylwiának sosincs ideje odabent semmire, én azért elég jól elboldogultam, mint supervisor. Mindenki kész volt időben a munkával, minden rendben volt, nem hallottam reklamációról vagy bármi… mindig minden munkát elvégeztem. És most olyan sok volt a munka, hogy még unatkozni sem tudtam. Viszont két nap után olyan izomlázam volt, és úgy fájtak a lábaim, hogy alig tudtam mozdulni is!

Minden esetre az egy hét, míg a lengyel család távol volt, egész felüdülés volt lelkileg. Végre annyi fokhagymát ehettünk, amennyit akartunk. (Mert ugyebár utálják még a szagát is, és valahányszor fokhagymát eszünk, ők azonnal érzik a szagát, és piszkálnak minket miatta… mi azért nem adjuk fel! J)

Én a tónál... :))

Szeptember közepén az újabb auditon is átestünk, ami most nem a munkavédelemről, hanem a takarítás minőségéről szólt. S soha nem várt eredménnyel zártunk, 98 százalékot kaptunk. :D S nekem azt mondták, hogy ilyen magas százalékot még soha nem kapott a hotel a 10 éves fennállása alatt. :D Büszkék lehetünk magunkra.

S én meg amúgy is, mert az auditorunk egy olyan szobát kapott, amit előző nap én csináltam meg. S ami a legmenőbb, hogy az én munkámat Sylwia már vagy két hónapja nem is ellenőrzi, egy szobámat sem! És mondanom sem kell, milyen jól éreztem magam, mikor azt mondta az auditor, hogy kifogástalan volt a szobája… :D

Egyébként mióta kint dolgozom, elmúltak a lábfejeimről a csúnya bőrkeményedéseim, amit a még a gyárban szedtem össze. Viszont ugyanezzel ellentétben meg soha életemben nem voltak ilyen visszeresek a lábaim! És aggódom is miatta rendesen, hisz még csak 28 éves vagyok, és a combomon nagyon csúnya visszerek vannak…

Időjárás:

Már a hónap elején iszonyú hidegek voltak. Ez azt jelenti, hogy a hónap első két hetében reggelente a max. hőmérséklet kb. 8-10 fok volt, délután még haza tudtunk jönni pulcsiban, és a nap is sütött. J Viszont szeptember utolsó két hetében már a reggeli hőmérséklet 6-7 foknál tetőzött, és a délutánok is kabátossá váltak sajnos. Ráadásul a napot is elég ritkán láttuk már, és az utolsó héten már olyan hűvösek voltak, hogy be is kellett fűteni.

Ebben a hónapban egyébként ismét ráakadtam egy-két érdekességre is, illetve, eszembe jutottak olyan dolgok, amiket eddig elfelejtettem írni.

Szántóföld naplementekor

A lengyelekkel való beszélgetések során például kiderült valami, amit eddig nem tudtam. Még pedig, hogy ők nem tudják mi az, hogy strand és hogy termálfürdő. Illetve, azt nem tudják, és nem is értik, hogy milyen egy napot eltölteni egy termálfürdőben, jól kiáztatni magát az embernek, és relaxálni! Fogalmuk sincs, mi az igazi pihenés… hmmm… s mikor ezt mondtam nekik, hogy mi szoktunk így is pihenni, teljesen el voltak képedve, hogy mi ebben a jó! Uramisten… ha tudnák.

Az előző bejegyzésben, emlékszem írtam már a környezetvédelemről… s ehhez kapcsolódóan újabb felfedezéseim vannak – negatív irányban. Először is, minket kis hazánkban köteleznek a szelektív hulladékgyűjtésre, már otthonra is külön zsákot adnak a műanyagnak, a lakótelepi lakásoknak meg külön nagy kuka van mindenre, papírnak, üvegnek, műanyagnak és fémnek. Na, hát, azt hiszem, talán jogos a felháborodásom, ha itt azt látom, hogy semmiféle külön hulladékgyűjtés nincs… A hotelban van szelektívünk, de gyakorlatilag nem sok értelme van, talán az irodistáknak csak. Egy átlagos vasárnapi napon egyébként fejenként gyűjtünk össze a szobákból két nagy zsák szemetet. S ez mind semmi! Itt a légkondik állandóan mennek… Igazából itt a légkondikat használják nyáron hűtésre, télen pedig fűtésre, mert nincs külön fűtés. De véleményem szerint ez iszonyú pazarlás lehet. És ezt még az is tetézi olykor, hogy találkozom olyan esettel, mikor a klímát fűtésre használják, s mivel túl melegük van, nem a klímát állítják le, hanem az ablakot nyitják ki! Ez nagyon durva!!! Bár nem vagyok egy nagy környezetvédő, sosem voltam, azért ezek a dolgok már nekem is feltűntek.

Szintén szántóföld, kicsit közelebbről. Fantasztikus színek!!! :)

Ami még „érdekességként” hatott számomra a hotelban – csak mindig elfelejtettem írni -, hogy mivel én a szaniterben dolgoztam évekig, hát akaratlanul is feltűntek a selejt WC-k, amik a hotelban vannak. Szóval, kedves volt kollégák, ha ezt olvassátok… ennyit a minőségről. Olyan deformált és cseréplyukas WC-k vannak a szállodában, hogy még selejtnek is csodaszámba mennének. :D Istenem, ha belegondolok, hogy mennyit csesztetik a melósokat a selejt és a minőség miatt… erre tessék… ugyanúgy eladják a selejtet is, nemcsak a jó árut… s ezek dumálnak! Szégyen! (Bár azt nem tudom, honnan származhatnak ezek, melyik gyárból, mert egyik budin se láttam még semmiféle jelzést… de a lényeg a lényeg!)

További érdekességként tudtam meg – ami mondjuk, már nem a szállodához kapcsolódik - , hogy itt ha valaki kijön dolgozni, akkor három hónapig nem vonnak adót. Illetve, én úgy fogalmaznék, hogy van olyan cég, ahol nem vonják le. Ezért is csak most szembesültem ezzel, mivel én úgy tudom, hogy nekem levonták az adót végig a raktári melónál is. Itt viszont 3 hónapig nincs adólevonás. Talán olyan lehet ez, mint otthon az adójóváírás, nem tudom. Csak meglepődtem…

A másik pedig, ami szintén nem a szállodához kapcsolódik, de mindannyian nagyot röhögtünk… hogy itt, ha valaki átutal bankon belül egy összeget, akkor az öt percen belül megérkezik a másik számlára… Otthon? Kiharcolták, hogy ugyanazon a napon végbemenjen az utalás? Hát, akkorát nevettünk! 5 perc! Nemcsak ugyanazon a napon! 5 perc alatt ott volt a pénz a számlámon!!! Ja! És este 7 óra volt, bankzárás után!!!

Lovak a munkából hazafelé úton

Összességében véve tehát elmondhatom, hogy van ennek a „világnak” sok jó oldala, de van sok kevésbé elfogadható számomra. Egy év után sajnos hoznom kellett az életemben egy elég súlyos döntést, amit semmiképp sem szerettem volna. Rá kellett döbbennem, hogy nem tudom folytatni a főiskolát a szabadságok és a hazajárások miatt. Így tehát, kénytelen, kelletlen, mondjuk úgy, úgy döntöttem, hogy nem folytatom, sajnos. Bár inkább a körülmények kényszerítettek arra, hogy „döntést” hozzak. Fáj a szívem, hogy erről is le kellett mondanom, de ha egyszer hazamegyünk, akkor mindenképpen el fogom végezni! Szóval, egy újabb lemondásra kényszerültem. L

Emiatt viszont kikapom a szabadságomat még idén, és előbb október második hetében leszek szabin egy hetet, utána pedig november végén - december elején, amikor is hazalátogatunk majd! :D És már őrülten várom!!! Csupán 6 napot tölthetünk majd otthon, de szerencsére mindketten mehetünk, és már a repülőjegyünk is megvan!!! Már nagyon várom, hogy újra átölelhessem a családomat, és újra láthassam a barátaimat! Végre, megint egy fél év után!!!

Októberi bejegyzésemig most elköszönök, s akkor találkozunk újra itt! J Addig is mindenkinek a legjobbakat kívánom!

Augusztus - a 11. hónap

Hi Everybody!

A múltkori kis összesűrítményem után remélem, hogy nem fogok többé csalódást okozni, és rendesen tudok majd közzétenni bejegyzéseket. Bár azt nem ígérem, hogy havi kétszer, de legalább egy havi egyszeri alkalmat mindig szeretnék!

Tehát AUGUSZTUS! J

Hihetetlen, hogy elszaladt a „nyár”, pláne, ami nem is volt. Legalábbis itt, vagy pontosabban nem nekünk… fene tudja. A lényeg, hogy mint minden hónapot, ezt is munkával töltöttünk, s nem is kevéssel. Az egyik csajszi, Erika felmondott, ezért eggyel kevesebben lettünk. Viszont a foglalások nem mentek lejjebb. Az augusztusból 3 hetet végigdolgoztunk, pihenő már alig akadt, s ha igen, akkor is bevásárlással, és magunk ápolgatásával töltöttük, hogy legyen energiánk dolgozni.

Józsi néhány hét alatt lefogyott 10 kilót, s már kezdtem félni, hogy lassan elfogy mellőlem, úgyhogy úgy döntöttem, muszáj étrendet változtatni, és több húst főzni, még ha több időbe telik is!

A fáradtsággal előtört egy nagyon durva honvágy is rajtunk, s nagyon sokat agyaltam rajta, hogyan lehetne hazamenni végleg. Persze, utána rá kellett döbbennem, hogy ugyan mi várna otthon? Tán az adók meg az éhbér? Hiába vannak jó ötleteim, ha a tőke hiányzik. Szóval, maradunk még néhány évet, aztán majd meglátjuk… s ebbe bele kellett törődnöm a honvágy ellenére.

De azokban a hetekben sokat emlegettük a vásárhelyi strandot, a barátokat, a finom otthoni ételeket, bizony!

Az egyik fincsi reggelim

Augusztusban gyakorlatilag semmilyen lehetőség nem adódott bárhová elmenni, kikapcsolódni egy kicsit. A pihenőnapjainkon inkább erőt próbáltunk gyűjteni a következő durva hetekre, mivel a lengyel család egy hétre haza akar látogatni… s így két emberrel leszünk bent rövidebbek. Háhááá, viszont egy hétig én leszek a góré!!! :D Na, majd látjuk, mit hozunk össze! J

Érzelmileg az augusztus a megnyugvásommal telt. Kezdtem visszatérni a régi énemhez, kicsit megnyugodni a barátnőmmel történt dolgok után. Kezdtem megbocsátani, de persze, felejteni már más tészta. Azért minden esetre próbáltam félretenni az életemből a történteket, s néha már újra beszéltünk is, és néha újra össze is mosolyogtunk.

Megnyugodtak körülöttünk is a kedélyek valamelyest, a lengyel család is kezdett újra normálisan viselkedni velünk is, és barátnőm is kezdett kicsit visszatérni a régi énjéhez. A lengyelek meg amúgy is be vannak már zsongva a szeptemberi hazautazásuk miatt. Így a hónap vége felé már másról sem lehetett hallani, csak a szabadságukról, úgy be vannak sózva… hát, mit mondjak, én is be lennék. J

Tulajdonképpen ez a hónap mondhatni, hogy unalmasan telt, sok-sok munkával. Józsi az előző szerencsés hónapokhoz képest nem nagyon talált plusz pénzeket, amit igencsak zokon vett, mivel mindig igyekezett a vendégek kedvére tenni tiszta törölközővel, ezzel-azzal. Ráadásul, jött a munkavédelmi audit 16-án, amin igen jó százalékkal sikerült átmenni, s a főnökség (hotel menedzser, meg a mi nagyfőnökünk) még csak annyit sem mondott, hogy rúgj bokán! Ez az én kis férjemet úgy bemérgelte, de úgy! És részben igazából igaza is van… itt sem működnek másképp a főnökök, mint otthon. Nekik meglegyen a pénzük, a többi nem számít. A különbség csak annyi, hogy itt a többszörösét keressük az otthoni fizetésnek… s ez a nem mindegy!

Amúgy itt is ugyanaz van. Ha valaki jól dolgozik, dolgozzon még jobban, és még jobban. Minél több bőrt akarnak lehúzni itt is a melósról. És bárhová is megy az ember dolgozni, sehol sincs ez másképp. Elvárás mindenütt van, megbecsülés sehol sincs. Csak van, akit ez érdekel, és begurul miatta, mint Józsi, van, akit meg nem, mint például én, és figyelmen kívül hagyom. Én tudom, hogy jól dolgozom, és nem érdekel, hogy a főnökség mit gondol. A pénzem megvan. J Hát, legyenek boldogok a gondolataikkal… J

Kis szülinaposom

Ebben a hónapban számomra egyetlen nagyobb esemény volt, ez pedig a kicsi férjem születésnapja. Természetesen idő hiányában fogalmam sem volt, hogy mivel lephetném meg, s igazából ajándékot nem is kapott. Viszont megleptem egy focilabda tortával. J Tavaly én sütöttem neki, akkor még otthon voltunk, idén meg csak elmentem a Morrisonsba, és levettem egyet a polcról… így megy ez… J Azért talán ez a focilabda kicsit jobban nézett ki, mint amit tavaly én sütöttem… s szerencsére a meglepetés jól is sikerült, mert nem is sejtette, hogy tortát fog kapni. Úgy örült, mint egy gyerek! Olyan aranyos volt!

S most pedig előbb a szokásosak, utána pedig az érdekességek:

Nyelv:

 Mint említettem, már egészen jól megy. Nem kell gondolkodnom előre egy válaszon, egy kérdésen, nincs szükség rá, hogy kiagyaljam a nyelvtani részeket. Bár az is igaz, hogy az angol anyanyelvűeket sokszor még mindig nem értem. Csak bámulok, visszakérdezek, és utálom. Viszont nagyon sokat fordítok a férjem meg persze, barátnőmék miatt, és az nagy hasznomra válik. Természetesen, gyakorolni kellene, új szavakat tanulni, többet olvasni angolul. Idő hiányában??? Nem megy, sajnos. A szókincsem szerintem szegényes, bár Sylwia azt mondja, hogy sok új szót tanult tőlem… Ezt nem nagyon hiszem.

Józsival sincs idő angolozni, így kénytelen abból „élni”, amit tőlünk, a környezetéből összeszed.

Viszont az ember itt valahogy megtanulja értékelni a saját nyelvét. Lassan 11 hónapja vagyok kint, és néha úgy érzem, hogy elééééég. Magyarul akarok beszélni, az én gyönyörű anyanyelvemen! Egyszerűen angolul nem lehet kifejezni olyan szépen a mondanivalónkat, és kész. Szegényes a szókincsük, egy szót egy tucatnyi dologra használnak, egy szóval, unalmas. Bezzeg a magyar nyelv!

Itt valahogy tényleg belegondol az ember abba, hogy milyen szép nyelve van, milyen választékosan el tud mondani és le tud írni gondolatokat. S néha belegondolok abba, hogy nem szeretném én a gyerekemet angol óvodába, iskolába íratni, hogy angol szutyok verseket és dalokat tanítsanak neki!!! Tanulja csak a Csip-csip csókát meg a Kiskarácsonyt!!! (S ezzel szemben azt is meg kell jegyeznem, hogy sajnos nem tudom, majd ez lehetséges lesz-e…)

Időjárás:

Ahogy kifelé haladtunk a „nyárból”, mármint ahogy vége lett az augusztusnak, itt reggelente már szépen jöttek a hidegek. Mikor 7 órakor elindulunk dolgozni, itt már csak 10 fok van, és jó, ha van annyi. Délután még teljesen jó idők vannak, leginkább 20 fok körül, és hála istennek mostanában az eső sem esett olyan sűrűn. Talán az augusztus volt az egyik legszárazabb hónap, mióta itt vagyok.

És a legújabb megfigyeléseim J :

Mivel a munkáról már nagyjából írtam, ezért azt már nem fogom külön bekezdés alá venni, bár elég sok érdekességet látok nap mint nap.

Először is, már korábbi bejegyzésben is említettem talán, hogy itt rengeteg az autó. Még annál is több. Ezek a budira is autóval járnak. Mi persze, gyalog megyünk bevásárolni, néha ha túl sok a cucc, akkor visszafelé felülünk a buszra, hogy ne kelljen a csomagokkal fél órát gyalogolni. De mikor nem akarunk buszra költeni… na, hát, az valami haláli. Ülnek az autóikban, van, hogy hatalmas dugóban, és bámulnak ránk, mint az állat, hogy csomagokkal (szatyrokkal, hátizsákkal) gyalogolunk hazafelé. Hihetetlen látványt nyújthatunk, mert úgy végig méricskélnek minket, mintha legalábbis ufók lennénk. Nyilván nekik gyerekkoruktól autó volt a seggük alatt, azt se tudják, mi az, hogy bicajjal vagy gyalogosan vásárolni… J Ezért nyújtunk számukra látványosságot. J

Ehhez kapcsolódóan egyébként megfigyeltem még egy dolgot. Nekünk Magyarországon azt szajkózzák, hogy spórolni kell a energiával, meg hogy globális felmelegedés van, mert túl sok üzemanyagot égetnek el a járművek, túl sok vizet használunk, túl sok áramot.

Hát, kedves barátaim, azt nem tudom, hogy itt hogy működnek a hírekben a dolgok, de hogy itt spórolás az nincs, azt bátran mondhatom!!! Minket otthon hülyítenek, hogy uramisten, tönkremegy a világ, ezek meg itt dőzsölnek! Itt nincs spórolás a benzinnel, itt mennek az autók, ha kell, ha nem, még a budira is azzal járnak! Itt nincsenek biciklisek, csak azok, akik „bevándorlók”, mint mi is.

Arról meg már nem is beszélve, hogy vannak a hotelban olyan szobák, ahol égetik a lámpákat, ha kell, ha nem. S vannak olyan wc-ink sajnos, aminek a nyomógombját kétszer kell megnyomni, hogy elálljon a víz. Hát, ők ezt letojják, és van, hogy egész nap folyik a víz a wc-ben, míg mi odaérünk takarítani… ennyit a környezetvédelemről!

Ezen kívül még találtam rettentően „érdekes” dolgot. Nem tudom, ki mennyire értesült ilyen témában, de otthon eléggé felkapottak a különféle diéták, életmódok meg ilyenek. Na, én amúgy nagy Rubint Réka rajongó vagyok, bár már vagy másfél éve nem jutott időm a tornázásra, és mióta kint vagyok, képtelen vagyok olyan kajákat enni, amiket szeretnék. Úgy éreztem, romlott is emiatt az egészségi állapotom, így változtatni akartam rajta, és elkezdtem keresgélni olyan alapanyagokat, olyan ételeket, amik megfelelnek az én elvárásaimnak.

Lassan köztudottá válik, hogy az ember legnagyobb ellensége nem a zsír, hanem a cukor, s valószínűleg az itteni cukros táplálkozásomnak köszönhetem az egészségállapotom romlását is. Szóval, elkezdtem változtatni, és ez azzal járt, hogy nem akartam cukor tartalmú élelmiszereket enni, és édesítőből is igyekeztem olyat keresni, ami természetes alapú. Nekem, míg otthon voltam, a cukor és lisztmentes életmód nagyon bevált, jobban éreztem magamat, energikusabb voltam, és meglátszódott mind a testemen, mind a kisugárzásomon. Szóval, szerettem volna itt is folytatni.

Nos, amit találtam: semmit. Vagyis, itt nem tudják, hogy a cukor az ember egyik legnagyobb ellensége… ugyanis, itt egy csomó minden, ami diétás, az csökkentett zsírtartalmú, tele cukorral… marha diétás!!! :D Itt csak egyetlen fajta joghurt cukormentes: a natúr joghurt és slussz. Ha cukormentes gyümölcsjoghurtot szeretne valaki, akkor hazaviszi a natúr jogit, beledarabolja a gyümit, és rak bele édesítőt! J

Itt egyáltalán nem is láttam még pl. cukorbetegeknek való cukormentes dolgokat. Van gluténmentes, mert az nagyon fontos, még ha tele van cukorral, akkor is… :D

Ezen kívül, árulnak teljes kiőrlésű lisztet meg hasonlók, de nem találtam pl. zabpehelylisztet vagy bármilyen más dolgot, amivel a finomlisztet helyettesíteni lehet. L

Az egyetlen hely, ahol kapni lehet normális diétás dolgokat: az internet. Csak az meg macerás, mert ha nem vagyok itthon… hová kapom a megrendelésemet? Rémes.

Bort isznak és vizet prédikálnak ezek is. Hirdetik, hogy diéta meg egészséges életmód, de fingjuk nincs róla, hogy mi az, máskülönben a nagyobb boltokban megteremtenék a lehetőséget, hogy egészségesebb élelmiszereket is lehessen vásárolni. Bár lehetséges, hogy senki sem venné őket… mert ugyebár az angolok nem főznek! :D Ördögi kör. Rossz helyen vagyok. J

Szóval, egy szó, mint száz, úgy érzem, hogy előbb-utóbb haza fogunk mi innen menni. Csak az a kérdés, hogy mikor. Mert jó sok pénzt kell még ahhoz gyűjtenünk, hogy végre újra magyarul beszélhessünk, magyar ételeket együnk, és visszakapjuk a kis lakásunkat, a barátainkat. S csak reméljük, hogy addigra otthon is javul a helyzet majd, s nem csak romlik, mint most. L

Következő bejegyzésemig mindenkinek kívánom a legjobbakat, és sokszor puszilom otthon maradt családtagjaimat, barátaimat! J

Június és július idő híján sűrítve :)

Szép napot mindenkinek!

A szokásostól eltérően idő szűke miatt kénytelen vagyok összesűríteni a június és július történéseit. Bár azt gondolom, így sem marad ki belőle semmi lényeges, mivel a hónapok sűrűek voltak ugyan, de inkább mentesek minden kifejezetten jó élménytől sajna.

Június első napjai barátnőm elrendezésével teltek. Megérkezett, majd egy ideiglenes elszállásolás után hozzánk került az „én” régi kis szobámba. Eleinte ezt is ideiglenesnek gondoltuk, mert azt szerette volna, hogy a családja is jöjjön utána néhány hét múlva… de sajnos nem kalkuláltam bele „hazugságokat” vagy inkább „titkolózásokat” és egyéb dolgokat, ezért csak telt az idő, telt, és nem tudtam segíteni, hogy a családja is jöhessen. Folyton azon pörgött az agyam, hogy hogyan oldjam meg a helyzetet, az életem már másból sem állt, kizárólag csak munkából és abból, hogy nekik kerestem a lakást. Nem sikerült.

Kilátás a szobánkból jobbra :)

Sajnos beletelt egy hónapba is, mire rájöttem, hogy barátnőm hazudott nekem az anyagi körülményeikről, és nincs pénzük sem a lakásbérleti díj egy részére, sem arra, hogy a családja kiutazzon. Végül is, ha az ember egy baráttól ezt kapja, akkor mit vár egy ellenségtől…? Rá kellett döbbennem, hogy a segítségem fejébe kaptam egy olyan embert, akit már nem is ismertem. Végtére is távol töltöttem már az otthonomtól 8 hónapot, az emberek pedig változhatnak… hát, ő változott is. Számomra úgy tűnik, rossz irányba. Nyilván, ha őt megkérdeznénk a történtekről, másképp látná, hiszen minden éremnek két oldala van. De számomra az egész történet egy nagy csalódás volt.

Igazából nem is kívánom részletezni sem a kijutását, sem a történetet… jelenleg úgy érzem, hogy ami volt, azt lezártam magamban. Most már a párja is kint van, és boldogulnak együtt, ahogy tudnak, de én abban nem kívánok semmilyen szinten részt venni. Minden esetre nagyon tanulságos volt számomra ez a két hónap. Igazából rájöttem, hogy a magyarok egy része miért jön ki, és megy is haza nagyon gyorsan…

Először is, jön az egyik legnagyobb duma, amit a magyar ember általában nem szeret hallani: iszonyú negatív a magyar!!! Bele van már ivódva, hogy neki csak rossz lehet, neki nem sikerül semmi, kétségbeesik, befordul, satöbbi. Na, ez az, amit itt TILOS! Ha valaki nem bírja az egyedül létet, nem bírja a gyűrődést, amivel a kinti élet jár, akkor jobb, ha el sem indul… nincs értelme. Ezt mind lelkileg, mind fizikailag bírni kell, és nekem elhihetitek, nagyon megterhelő!!!

Birkák a munkába vezető úton :)

Másrészt, TILOS elindulni PÉNZ nélkül!!! Még akkor is, ha barátok várnak rád, és még ha szerencséd van, akkor is. Mert az ember sajnos, pénzből él! Ez van.

Harmadrészt, barátaimból kiindulva… mindent egyszerre és most akarnak. Most legyen pénz, most legyen itt a párom, a családom, satöbbi, de most legyen pénz, hogy hazautaljak, most legyen lakás, most legyen minden. Ez nem így működik. Van, akinek hatalmas szerencséje van, igen. DE: itt is ugyanúgy meg kell küzdeni mindenért… nézzétek csak a mi esetünket… hét hónapot vártam a férjemre. Nehéz volt, de végigküzdöttük. Két dolog lehetett a kapcsolat vége: „győzelem vagy halál”. Mi győztünk, mert volt elég akaraterőnk és kitartásunk. Ha valaki ezeknek híján van, ismételten csak azt tudom javasolni, maradjon otthon.

Ez sok szempontból egy szebb és jobb világ. Más gondolkodásmód, talán minőségibb élet, ha a pénzre gondolok. Mégis ugyanúgy vannak hátulütői. És ha valaki nem akar tenni a dolgokért… hogy fejlessze a nyelvtudását, hogy utána járjon dolgoknak, hogy megálljon a lábán, akkor az egész csak sok hűhó semmiért.

És az is őrület, hogy az emberek már mit meg nem képesek tenni azért, hogy kijussanak… hazudni a barátoknak, csak hogy jobb legyen anyagilag… ez meg az otthoni állapotok szégyene is, nemcsak az egyéné.

Az emberek egyszerűen nem számolnak az itteni nehézségekkel. Csak azt látják, hogy úúúúúúú, külföld! Az kell nekem, mert ott sok pénzt lehet keresni. De nem mérlegelnek, nem gondolkodnak előre, hogy mi lesz, ha mindent felégetnek maguk körül, és nem jön be. Tényleg őrültek! Ész nélkül élnek, és nem becsülnek meg semmit, de semmit. Csak az irigység, az a menő. Odasüss, kint van külföldön… ezt meg ezt elért, jól megy neki… csak azzal nem számol semelyik irigy, hogy az a „szerencsétlen” hogyan érte el azt, amije van neki… senki nem látja a küzdelmet, a belefektetett munkát és időt… És még aki látja, mert szemtanúja lehetett, az sem becsüli semmibe… csak neki jó legyen. Az számít, az önös érdek. Pfuj. Ez a mai világ.

Hát, kedves olvasóim, ezen estem én át az elmúlt hónapokban. Ezért tűntem el, s nem volt időm még a blogomra sem. S amilyen megterhelő volt az első 7 hónap lelkileg, úgy az elmúlt 2 is kitett magáért… mert ezeket a dolgokat még nekem is fel kellett dolgoznom. Mindezt úgy, hogy annyi munkánk volt, hogy megesett, hogy pihenő nélkül dolgoztunk végig heteket.

Gyakorlatilag nem sok idő jutott sem magunkra, sem semmilyen szórakozási lehetőségre. Még egy laza sétát sem engedhettünk meg magunknak, mert délutánonként meg már másnapra kellett készülni, bevásárlás, kaja, főzés.

A menő fehércsoki tortám :)))

Júniusban csupán két „boldogság” történt velem… a szülinapom meg hogy szülinapom alkalmából úgy gondoltam, megengedhetem magamnak életem első Nike cipőjét… s így az lett az ajándékom meg a szülinapi tortám, persze… s ebből már következik is egy itteni érdekesség…

Itt csak úgy bemegy az ember az ASDÁba, Morrisonsba, ilyesmi, és leveszi a polcról a szülinapi tortát… na, persze, nem olyan, mint a házilag sütött… leginkább olyan jó tartós tortákat árulnak, mivel előre van dobozolva. Az enyém fehér csokis volt, és olyan tömény fehér csoki íze, hogy egy szelet is bőven sok volt belőle! J De árulnak Hello Kitty-set, Pókemberest, egy csomó félét, még Villám MCQueent és R2D2-t is… eszméletlen!

Na, mindegy, azért az enyém is elég menő volt a HAPPY BIRTHDAY-jel, és ennyi tömény fehér csokit még életemben nem ettem.

Aztán, mint már említettem, ezek itt ünnepelnek folyamatosan. A királynő után jött a foci EB, na, egyből minden tele lett az angol csapat zászlójával… ezt persze, a férjemtől tudom, hogy az azért másmilyen, és nem a hagyományos zászló… 

Mikor az EB elmúlt, akkor pedig jött az Olimpia. S már van jó kis menő Olimpiás poharunk a McDonald’s-ból! Bizony ám!!! Egyet a hotelban talált Józsi, mert az egyik vendég ott hagyta, egyet-egyet meg kaptunk, mert a barátok „meghívtak” mekizni. Na, ilyen aztán magyar honban biztos nincs. :D :D :D

A hotelban is minden az Olimpia jegyében készülődött, új fotót kapott a recepciós pult meg minden… igaz, hogy az Olimpia csak néhány hét, de nekik biztos megérte a felhajtás!  Főleg hogy egy héttel később meg elkezdték „túrni” a szállodát… Egészen felújították, jó randa színekkel és idióta megoldásokkal. Tök jó volt, minden csupa por volt hetekig. Aztán hál’ istennek azt is befejezték, miután lement a legforgalmasabb hónap... így is kell, dömping idején újítani. Azért be kell valljuk, az angol nép is logikás… :D

Végül két hónapnyi csupa meló után sikerült kibuliznom magunknak egy közös pihenő napot Józsival, és akkor végre felkerekedtünk. Már egy hónapja terveztem, hogy elmegyünk a Cadbury World-be, mert nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet. Szóval, csak addig-addig, hogy elértem a célomat. Mint mindig…

Cadbury World :D

Azért nem működött olyan egyszerűen, mert külön időpontot kellett foglalnom oda is, és majdnem sikerült lekésnünk. Ugyanis még itt Bromsgrove-ban akkora dugó volt forgalomelterelés miatt, hogy 40 percet késett a buszunk. De végül mégis csak sikeresen megérkeztünk.

Bár nem ezt vártuk egészen, azért tök érdekes volt. Először hologramos kivetítéssel bemutatták a csokoládé származását, a készítést, hogy honnan is származik ez a Cadbury. Utána pedig volt ilyen kiállítás szerű, és be tudtunk menni a gyárnak egy részére is, bár látni nem sokat láttunk, mert csak a külső csomagoló részt lehetett volna megnézni, ha nem állt volna... Kaptunk ingyen Cadbury csokit, háromból kettő a két legszarabb fajta csokijuk volt… de hát, mindegy. :D

Az én kicsi férjem a sok csoki közt!

S a végén be lehetett ülni olyan kisautóba, mint amik a vidámparkban is vannak, és végigmentünk ilyen kis barlangrendszeren, aminek mesés megoldása volt. Gyerekeknek kiváló, bár mi felnőtt létünkre is nagyon élveztük!

Ezen kívül kis pohárkákba adtak olvasztott csokoládét csokoládé gombokkal, pillecukorral meg ilyesmivel, lehetett választani. Na, abból annyit lehetett volna enni, amennyi belém fér… ha fért volna még több! J

S most pedig a szokásosak:

Időjárás: Folyamatosan azt halljuk otthonról, hogy 40 fok van. Gyertek ide, itt nincs fele se sokszor! :D Kb. kétszer volt másfél hétig nyár, amikor ütötte a 30 fokot a hőmérő, aztán vége. Voltak olyan hetek, mikor folyamatosan esett, megállás nélkül. Viszont gyönyörű szivárványokat láttunk!!! Esett, aztán sütött a nap, nem is egyszer, a táj pedig fantasztikusan szép volt!

Anyucikám otthon falta a dinnyét… itt egy dinnye 1000 Ft-ba kerül, úgyhogy úgy döntöttem, hogy lemondok róla…

Akcióban vettem már epret, fél kilót kb. 600 Ft-ért, azt is meg kell becsülni. Viszont itt a földieper szerintem őszig szezon, mert minél inkább kifelé haladunk a nyárból, annál többször akciózzák le. Szóval, szerintem itt nem májusban érik a földieper, hanem  az itteni „nyár” alatt végig, mert hogy az végig tavasz… hmm…

Viszont főtt kukoricát sem nagyon kell itt enni, mert három csövet lehet kapni 350 Ft-ért. Szóval, inkább kihagyom, azért még annyira nem megy jól. :D

Szivárvány az ablakunkból nézve

Bár azt is be kell vallanom, hogy ez a gyűjtögető életforma nagyon bejön nekem. Otthon még véletlenül se tudtunk volna ennyi pénzt összegyűjteni hosszú évek alatt sem, nemhogy néhány hónap alatt. (Bár keményen meg is kell dolgozni érte!) És otthonról folyamatosan csak a rossz hírek jönnek, még több adó, még több megszorítás, na, meg a hazugságok, hogy jobb lesz, satöbbi. Tudjuk, hogy semmi sem változik. L

Nyelv:

Ahogy teltek a hónapok, úgy gondolkodtam egyre kevesebbet a „fordításon” fejben. Most már nem kell előre kigondolnom angolul, amit mondani akarok, egészen jól megy rutinból is. És ez tök jó! Bár az igazat megvallva saját meglátásom szerint is, a szókincsem elég szegényes ahhoz képest, hogy milyen sokat tudtam és tanultam régen! Egyszerűen csak nem jutnak eszembe a szavak, sajnos.

Lengyel barátaink, főleg Sylwia már frankón tudja mondani, hogy sz*r, p*csába, és hasonló jó kis magyar szavakat… J Na, jó, azért tanítottunk neki mást is, nemcsak ezeket… és természetesen nekünk is megy ám a lengyel káromkodás… amire persze, nem kell büszkének lenni, de néha akkora röhögéssel  vagyunk, hogy csak na! Amikor Sylwia magyarul próbál ezt-azt mondani, az meg határtalanul vicces, valahogy olyan furcsán ejti a szavakat. Amikor meg keverjük az angolt a magyarral meg a lengyellel, az meg aztán az igazán buliiiiii! De ezeket már le sem lehet írni, akkora baromságok születnek! :D

Józsira angolból egyre több dolog ragad. Lassan, de azért halad. Mivel idő nincs, hogy együtt gyakoroljunk, így sajnos csak abból tud tanulni, amit hall. De azért ha néha kézzel-lábbal is, de elboldogul! J

Munka:

Tó alkonyatkor, Upton Warren

Június eleje óta egész sokszor voltam supervisor. Általában 2 napot viszek el hetente. Hogy őszinte legyek, ez a munkakör azért engem nem vág földhöz. Egy húzósabb nap azért kimerítő, de ha általánosságban akarnám jellemezni, akkor azt mondanám rá, hogy unalmas. L Reggel megírom a többieknek a listát, elvégzek némi papírmunkát, utána meg az ő szobáikat ellenőrzöm. Szobáról szobára ugyanazt, mint a takarításnál… csak ott legalább mégis valahogy eltelik az idő. De ezzel a supervisor dologgal nem nagyon. A lábaimat mondjuk, kétszer jobban lejárom, mint mikor takarítok, de ezen kívül számomra ez nem igazán kihívás, arról már nem is beszélve, hogy kevesebbet keresek supervisor órabérrel, mintha szobákat takarítanék… (mivel csak a szülési szabin lévő helyettesének helyettese vagyok.)

Eleinte voltak nehezebb pillanatok, hogy hogyan is csináljam, meg még most is adódnak kérdéses helyzetek, de összességében nem nagy cucc az egész.

A takarítás része pedig… visszanézve a kezdeti nehézségekhez, mikor azt gondoltam, hogy nem tudok egy szobát 15 perc alatt kitakarítani… dehogyneeeem! Már annyira rutinból megy, hogy egy tisztább szoba, ahol nem hagynak rendetlenséget, simán megy 15 perc alatt. Józsi meg úgy pörög, hogy senkit nem raknak hozzá betanulni, nehogy véletlen fellökje. :D :D :D

Más:

Ahogy megérkezett „ide is a jó idő” történt egy érdekesség a szállodában, amit sose gondoltam volna: „Elszaporodtak a kurvák.” Itt nem patkányok vannak, hanem kurvák. :D Minden hétre jutott 1-2, és el sem tudom képzelni, hogy hogyan érheti meg nekik, de valószínűleg jó sokat „kereshetnek”, ha a szállodai szobában is megéri nekik. Minden esetre számomra visszataszító, és sajnos nagyon vigyáznunk kell, nehogy elkapjunk valami fincsi betegséget az ilyen szobákból. L

Viszont ebben a két hónapban Józsi tök szerencsés volt, mert talált egy csomó borravalót is! Volt olyan szobája, ahol külön kis pénztárcába ki volt készítve 10 font! Az azért nem kevés pénz (3500 Ft körül van)! Úgy örült neki, mint egy kisgyerek! J

Megint más:

Szintén tó alkonyatkor csak hajókkal, Upton Warren 

Ugye mivel férjhez mentem, és nevet is változtattam, ezért kellett az új nevemre szóló személyi okmány. Mivel a személyi igazolványomat nem tudtam kicserélni, mert egyrészt arra volt lefoglalva a repülőjegyem visszafelé, másrészt pedig ideiglenes személyivel nem tudtam volna átjönni a határon, ezért igényeltem egy útlevelet az új nevemre. Meg is érkezett a lakcímemre az útlevél, anyukám nagy körút után át is vette, nem volt egyszerű, majd kipostázta nekem elsőbbségi levélként. Hadd ne mondjam, vártam a levelet, vártam. S végül az elsőbbségi levél Magyarországról ide megérkezett 3 és fél hét csúszással!!! Na, ezt nevezem én elsőbbségi levélnek! Úgyhogy a május végén kiküldött útlevelemet megkaptam június közepén! :D

S ez mind semmi! Ha már van új nevem, kértem a cégnél, hogy írják át, illetve írtam az adóhatóságnak a változásokról! A cégnél nem tudták átírni a nevemet, mert állítólag míg az adóév nem ér véget, addig nem tudják megváltoztatni (jövő április)… :D Haha! Ezen kívül az adóhatóságtól még a mai napig semmi válasz nem jött, hogy megkapták a levelemet, vagy valami… azért itt is jó rendszer működik ám! :D

S mivel szemmel láthatólag megint csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, és ismét összegyűlt néhány oldal a bejegyzésemhez, úgy gondolom, legközelebbre is hagyok olvasnivalót. Így most jött el az ideje annak, hogy elköszönjek. És megígérem, hogy megpróbálom felrakni minél hamarabb a következő irományom a legfrissebb gondolatokkal!

Addig is a legjobbakat kívánom mindenkinek! Pusziiiiiiiiiiiiiiiiiiii! :D