A visszaérkezés utáni hetek… :)

Szervusztok!

Virágzó fák munkába menet

Visszaérkezésem utáni első megzuhanásom után már másnap dolgoznom kellett, úgyhogy azonnal össze kellett szednem magam… A munkahelyen mindjárt első nap nem cicóztak, mert kaptam a szokásos 19 szoba helyett 21-et, amit meg kellett csinálnom. Ráadásul, aznap tréninget is tartottak, ami 1 óra hosszat tartott. Gyakorlatilag a vegyszerekről hadovált egy öltönyös ember meg a munkavédelmi szabályokról. Szóval, egy óra késéssel fejeztem be a munkát délután 5 órakor… fincsi volt. És még boltba is kellett mennem. J

Három napig minden nap pityeregtem, utána is még majdnem minden nap vagy másfél hétig, és egy hétbe telt, mire visszaszoktam abba, hogy itt angolul beszélnek hozzám, és angolul is kell válaszolnom. Szóval, az első héten kisebb nehézségekbe ütköztem… volt, hogy beszélt hozzám a főnökasszony, és csak néztem rá bután. J Utána megint hozzászoktam, de először nagyon furcsa volt.

Tulipánok a Lido Park előtt

Mire visszajöttem, engem itt a tavasz várt. Nyíltak a nárciszok, virágoztak a fák, csicseregtek a madarak, mint mindig. Volt olyan nap, hogy pulcsiban jöttem haza, olyan meleg volt, és többen pólóban mászkáltak a városban. Egészen március végéig… ugyanis március utolsó hetétől kezdve minden reggel TÉL van. Szó szerint. Deres a fű, az autók le vannak fagyva, látszik a lehelet, és vissza kellett vennem a bélelt nadrágot, a kesztyűt, és a sapkát!!! Nagyon durva. Eleinte legalább délután jó idő volt, de most már délután is hideg van. Borult, nyálkás, és hideg idő. És én már tavaszt akarok!!!!!! Újra!!! J

Virágágyás a Lido Park előtt

Ahogy visszajöttem, úgy döntöttem, hogy muszáj valami bánatűző finomság után néznem, úgyhogy szétnéztem a Morrisonsban. És csodák csodája, tudtam venni olyan fincsi karamellás sajttortát, mint amit az Icelandben lehet kapni. Úgy megörültem!!! Igaz, itt 30 pennyvel drágább, de nem bírtam ki, és vettem egyet! Azóta egyébként meg találtam még egy nagyon fincsi dolgot, az pedig a karamellás nápolyi csokibevonattal. Simán jobb, mint otthon a Milka Wafelini!!! J

De mindettől függetlenül piszkosul hiányzik nekem az otthoni cukrászsütemény. Itt ilyenek nincsenek, csak ilyen nagyon gagyik. Ezek nem ismerik a minyont vagy a rigójancsit!!!!!! L Szóval, otthon vetettem is Józsival fincsi kis cukrászsütit, hogy „fel tudjam tankolni magam” arra az időszakra, míg újra hazamegyek!!! J

És végtére is, ha őszinte akarok lenni, most is az tartja bennem a lelket, hogy megint nem sokára megyek haza! És az, hogy nem is akármiért!!! J

Lovak a Chateau Impney birtokán

Az elmúlt néhány hét, igencsak húzós volt minden téren. Először a már leírtak miatt, és másodszor amiatt, mert az esküvőnkre készülünk. A nagy sírás-rívás közepette intéznem kellett a ruhákat, a kiegészítőket, a meghívókat meg minden egyéb „kelléket”. Józsinak a vacsora helyszínét, a virágokat, satöbbi. És együtt a zenéket. J A sok intéznivaló mégis boldogsággal tölt el, mert tudom, hogy miért van mindez. Tudom, hogy a mi nagy napunkra készülünk, és minden nap azt kívánom, hogy bárcsak már ott tartanánk!!!

Visszatérésem után 2 nappal egyébként felvettek hozzánk egy magyar csajt, és ugyanazon a napon, mikor ő kezdett, az egyik angol csajszi eljátszotta a hattyúk halálát… állítólag meghúzta a vállát, ahogy az egyik ágyon megfordította a matracot, de még mindig táppénzen van vele. Ennyi idő alatt már súlyosabb sérülés is gyógyul, nem majd egy húzódás. Na, de nem vagyok orvos, nem az én feladatom eldönteni… de attól még az a véleményem, hogy nem akar az dolgozni! Derogál neki, hogy takarítani kell, hát angol!!! J Na, majd látjuk, mi lesz a vége ennek. De igazából, ha elmenne, az az én malmomra hajtaná a vizet. J

Lovacska, szintén Chateau Impney

Egyébként az új lányt Erikának hívják, és csak megjegyezném, hogy természetesen kikérdeztem, hogy mikor és hogyan érkeztek. A barátjával jött ki, csak úgy dolgozni. A srác semmit nem beszél angolul, Erika ment el vele az állásinterjúra, és hamarabb lett a srácnak munkája valami költöztető cégnél, mint Erikának, aki valamennyire beszéli a nyelvet. Szóval, nem gyenge. Már mondtam, hogy biztos, hogy én csinálok rosszul valamit, hogy Józsit még nem tudtam kihozni… de aztán mindig belegondolok, hogy igen, de nekik nincs hitelük semmi, nekünk meg van… így azért nem olyan egyszerű ugrabugrálni meg gyűjtögetni… úgyhogy lehet, hogy mégse én vagyok a béna. J

Mielőtt az óraátállítás március végén megtörtént, volt egy beszélgetésem a főnökasszonyommal, Sylwiával, aki rákérdezett, hogy van-e nekem tévém. Én meg mondtam, hogy nincs. Erre mi történt? Kaptam tőle egy tévét teljesen ingyen. Azt mondta, hogy ő is úgy kapta, és ha akarom, akkor nekem adja. Úgyhogy most már tévém is van… J Ráadásul, mikor a tévét elhozták, ki voltak teljesen akadva, hogy milyen messze lakok a szállodától, és hogy én innen járok be dolgozni. És mondták, hogy náluk van egy üres szoba, igaz kicsi, de ha akarom, akkor beköltözhetek oda, mert olcsóbb is sokkal, és közelebb is van. Hát, időközben aztán, míg én latolgattam, hogy mit is csináljak, úgy döntöttek, hogy ők is költöznek, mert a pár, akikkel együtt laktak, elköltözik, és neki meg a családjának nagy lenne fenntartani azt a házat. De ettől függetlenül azt mondta, hogy ha érdekel, akkor keresnek egy házat úgy, hogy én is oda tudjak költözni, és ha Józsi jön majd ki utánam, akkor ő is ott tudjon lakni. Hát, mit mondjak, díjaznám az ötletet… J

És így virágoznak a fák :))

Körülbelül egy héttel ez után az eszmecsere után jött a következő dolog, amitől leesett az állam. A szállodában van egy másik fajta munka, amikor nemcsak szobákat takarítunk, hanem felesben szobákat és a közösségi területeket is, mint közös mosdó, személyzeti mosdó, a szállodaigazgató irodája, a szállodához tartozó étterem, a recepció, a liftek, ilyesmi. Ez ún. bizalmi munka, mert senki nem ellenőrzi, hogy jól csináltam-e. A szobákat mindet ellenőrzik, de a közösségit nem. Szóval, Sylwia le akarja „cserélni” a másik csajt, aki eddig csinálta, mert azt mondta, hogy nem dolgozik jól. Viszont bennem megbízik. Úgyhogy valamilyen szinten mondhatjuk úgy, hogy „előléptetnek”, mert a közösségi fele olyan nehéz munka sincs, mintha csak szobákat csinálnék. J Azt mondta, hogy pénteken kezdek, és megmutat mindent. J Szóval, happy.

Bár igazából, mióta hazalátogattam, semmi sem az „igazi”. Nem találom itt a helyem, nem igazán tudok aludni, megint nyugtalan lettem. Azt a nyugalmat le sem lehet írni, amit otthon éreztem, Józsi mellett a saját kis lakásunkban. Itt ez nincs meg. A bevásárlás is egy nyűg, még ha 10 percbe telik, akkor is. Bár valahányszor bemegyek a Morrisonsba, mindig elképedek azon, hogy ott az emberek mennyit költenek! Nyilván van miből… J

És még eszembe jutott egy fura dolog. Volt nekem itt a bicajomon első világítás, de kb. 1 hónap alatt tönkrement még Birminghamben. És nem vettem újat, mert úgy voltam vele, hogy minek. Leginkább a járdán mentem a bicajjal, azt a kevés időt meg, míg az úton közlekedtem, lámpa nélkül is kibírtam. Igen ám, de itt meg az országúton megyek dolgozni, és ott azért már nem akartam lámpa nélkül bicajozni. Úgyhogy még otthon vett nekem Józsi egy frankó kis első lámpát, ki is hoztam, fel is van mindig szerelve, mikor megyek dolgozni. J Hmmm… és most jön a furcsaság… Természetesen bekapcsoltam a lámpámat, és úgy mentem dolgozni, akkor is ha már világos volt, mert hát az országút, az azért mégiscsak országút. Egyre másra villogtattak rám az autósok, gondoltam, biztos a szemükbe világít a lámpám. De leellenőriztem, és az kizárt dolog volt, és még lejjebb is állítottam, hogy ne zavarjon senkit se, mégis villogtattak. Már eltelt több hét, mikor kinyílt a csipám, és szétnéztem… hát, ezek az országúton világítás nélkül!!! közlekednek ám!!! Amíg világos van, addig ezek nem kapcsolják fel az autójuk lámpáját!!! Nem úgy, mint otthon, hogy ha kimegy az ember városon kívül, akkor mindjárt felkapcsolja, ááááhhh!!! J Na, de mire én erre rájöttem!!! Gondolom, úgy voltak vele, hogy hülye picsa fényes nappal világítással megy a bicaján… J Na, ettől függetlenül én azért felkapcsolom, főleg ha borult idő van. És persze, rajtam van mindig a láthatósági mellényem meg a hátsó lámpám is világít. Fő a biztonság. J

S most ezzel a számunkra furcsasággal zárom soraim, bízva benne, hogy a legközelebbi bejegyzésem már örömökkel lesz teletűzdelve!