Az év vége

Hellóka!

A decemberi második, amit terveztem. Igaz, ebbe már némi januárt is beleírok, első napok. :D

Karácsonyfa a városközpontban

Folytatódott a munka meg munka. Karácsonyi dömping. Brutál volt. De végülis megérte, és ez a lényeg. Időm persze, semmire nem volt. És érdekesség… ezzel kezdek… :D Rákaptam az online bevásárlásra. Mivel ha manuálisan csinálja az ember, akkor oda a fél napja, a nagy távolságok miatt, hát, kénytelen voltam idő hiányában így megoldani a dolgokat, hogy tudjak egy kicsit pihenni, és beszélni a többiekkel. Az otthoniaknak kicsit talán ez nevetséges, de itt ez nagy divat. És karácsony hetében már nem is tudtam szállítási időpontot foglalni a Tescóban, csak az Asdában. Szóval, onnan rendeltem… jobb híján. Csak így kevesebbet tudtam spórolni, mint szerettem volna. De hát, ez van.

Karácsonyi fények a belvárosban

Teltek a napok, nekem már tök karácsonyi hangulatom volt meg minden, és már úgy vártam a pillanatot, mikor végre újra átölelhetem Józsit, hogy az elmondhatatlan. Tudtam, hogy az idei karácsony persze, más lesz. Család nélkül és karácsonyfa nélkül… de Józsi mindenért kárpótolt. Tudtam, hogy mit szeretne karácsonyra, és a nagy karácsonyi hangulatomban, meg hogy semmire nem volt időm, tiszta szégyen, de interneten rendeltem az ajándékokat… Blöööö. Már csak a postást kellett várni, nem kevés ideig, a csomaggal…

Szóval, eljött végre a nagy nap, hogy újra találkoztunk!!! Persze, az sem volt zökkenőmentes. Csak mindent sorjában… :D

A jó meleg karácsonyi zoknim : )

Elintéztem, nagy nehezen, hogy szabad napom legyen. És egész nap ment az sms-ezés. Tiszta ideg voltam egész nap, hogy minden simán menjen… hát, nem… Még Pesten a reptérig nem is volt gond, de onnan igen…  Én csak vártam, és vártam, hogy kapjak sms-t, hogy leszállt Londonban a repülőről. De csak nem jött az sms. Már tiszta ideg voltam. Fél négykor jött a hívás, hogy rendben van, megérkezett Londonba. Igen ám, csak mivel késett a gép egy órát, így lekéste a foglalt buszt, úgyhogy kell egy másik buszjegy. Mindegy, megoldottuk okosban. Odaadta a telefont a jegyárusító csajszinak, és telefonon ledumáltam vele a jegyet. Józsi meg kifizette. :)) Szóval, egy órával később érkezett.

Én meg készülődtem. Mint valami első randira… De már úgy vártam!!!

Kimentem elé a birminghami pályaudvarra… hát, az sem volt egy sétagalopp. Elindultam, és már jól úton voltam, mikor rájöttem, hogy nem vittem magammal a térképet. Hát, gondoltam, emlékezetből majdcsak menni fog… ja, persze… Mivel már háromnegyed hét volt, és 6:55-kor ért be elvileg a busza, kezdtem kétségbeesni. Már fél órája kóvályogtam, nem találtam azt a szutyok buszállomást. Szóval, végső elkeseredésemben felhívtam a lakótársakat, és ők irányítottak a netről egy térképpel, telefonon… Elég morbid volt. De a lényeg, hogy odataláltam. Negyed nyolc volt, ahogy odaértem, de már hívogattuk egymást telefonon. Szóval, teljes volt a káosz.

Aztán a pályaudvaron végre megláttam Józsit, és az örömkönnyektől már semmit nem is láttam. Csak azt tudom, hogy ölelni akartam, és csak szorítani a kezét, és soha többé el nem engedni!!!

Este fél tíz volt, mire hazaértünk, mert még várni kellett a helyi buszra is, és a buszmegállóból is hazagyalogolni. Szegénykém már nagyon unta a sok várakozást. De végre itt volt, megérkezett.

Nekem sajnos (vagy nem sajnos a pénz miatt) dolgoznom kellett másnap, sőt Szenteste és 26-án is, és az egész időből konkrétan 4 napot töltöttünk el teljes egészében együtt. De az fantasztikusan jó volt. 

Hozott nekem ’pár’ dolgot, otthonról... Mikor kipakolt a táskájából csak annyit kérdeztem: Neked a fél hátizsákod csokival volt teli??? Na, mindenesetre vannak drága emberek, akik nagyon gondoltak rám, és küldtek nekem csokit, képeslapot, levelet, plüsskutyát. És ezúton is nagyon szépen köszönöm, mindannyian aranyosak vagytok!!! :D

 Szenteste megérkezett az ajándék is, ámenra. És szerencsére nagy sikert aratott. Nekem jó meleg zoknikat hozott a Jézuska, azt meg az én életem párja hozta, és többet már nem is kívánhattam. Józsi csinált rakott krumplit, és este összebújtunk, és beszéltünk a családdal. A lakótársak macis bögrével meg órával leptek meg.

A Bullringnél a Pavilionban (kis bevásárló központocska)

Ünnepek után bementünk együtt a belvárosba, ami gyönyörű volt, ahogy ki volt minden világítva. Bementünk a Bullringre, a bevásárlóközpontba is. Hát, az valami fantasztikus, hogy mekkora, és az még durvább, hogy mennyi ember volt. Hatalmas nagy hodály, mozgólépcsőkkel, de teli üzlettel meg minden. Na, meg tényleg, az a tömeg, ami ott volt!!!

Jó pár órát elcsatangoltunk, aztán beültünk egy Burger Kingbe. Nem volt valami nagy szám. Mondjuk, én amúgy se vagyok ilyen műkajazabáló. De a meki szerintem jobb.

Ezt nevezem ÉN leárazásnak... :D

Mire hazaértünk, jól elfáradtunk, de megérte. 

Szilveszterkor nem voltunk semerre, mivel nekem elsején is dolgoznom kellett... Próbáltunk volna aludni, ha a gyökér szomszédok nem dübörögtek volna fölöttünk. Tiszta Vásárhely fílingem volt. Már azt hittem, hogy otthon vagyok. 

Majd az együtt töltött szép napoknak lassacskán vége lett. Egy nap maradt, az utolsó. És a legnehezebb. Egész nap csak pityeregtem, és csak azt kívántam, bár ne lenne vége a napnak. Ráadásul küldtek Józsinak egy sms-t a Wizzairtől, hogy 3 órával hamarább legyen a reptéren, úgyhogy az eredeti 11 helyett a 7:30-as busszal kellett elindulnia Londonba. Úgyhogy még ez is…

Tehát, eljött a reggel is, és sajnos, Józsi elindult haza. Ezek meg életem egyik legnehezebb pillanatai voltak. De túléltük. Este, mikor hazaért, beszéltünk, és a jövőre koncentrálunk.  És várjuk, hogy újra együtt lehessünk, reményeink szerint végleg.

Érdekes, hogy aznap, mikor Józsi hazament, még az ég is siratott minket, mert elkezdett esni az eső, és valami őrületes szél fújt. Aztán mikor hazaértem, még be kellett mennem a céghez. És olyan volt, ami eddig még egyszer sem. Szarrá áztam…

Mióta itt vagyok, egyszer sem áztam el, néha volt egy kis esőcske, de ázni azt nem mondanám, hogy lehetett tőle. Illetve, engem sosem kapott el… Meg leginkább este esett. De most, január 3-án fullosan szétáztam, 5 perc volt az egész, de egy liter víz volt a cipőmben, mikor hazaértem, és egy napig száradt… Bár, ha sokáig kint maradtam volna, akkor a szél is megszárította volna, mert ha fúj a szél, akkor itt aztán fúj a szél. Szart se ér itt esernyő… Kitépi az ember kezéből a szél… Szóval, ez itt a szélsőségek országa időjárás szempontjából. Ha esik, akkor szakad, ha fúj, akkor elfúj. :D

Azóta egyébként minden nap süt a nap. Sőt, karácsonykor és a két ünnep közt is sütött. Most úgy jellemezném, hogy tavaszi időjárás van… Nagykabátot nemigen kell használni, és ma is meg tegnap is olyan erősen sütött, hogy éreztem a bőrömön a melegét. Nagyon király. Januárban… :D Mellesleg, itt a nők elképesztőek. Tegnap egy olyan csajt láttam, aki lábujjközös papucsban járkált mezítláb (itt megjegyezném, hogy ők a lábujjközös papucsot flipflopnak vagy vietnámi papucsnak hívják), ma meg láttam egy olyan csajt a buszon, aki szintén mezítláb egy ilyen kis balerina cipőben volt!!! Ezek hogy nem fáznak??? Nekem azért igencsak lefagyott volna a lábam benne. Annyira azért nincs jóidő…

Egy érdekesség, amit mindig elfelejtek, hogy itt a gyerekek egyenruhában járnak suliba. Itt nincs farmer meg póló meg ilyenek. Az iskolai egyenruhát kell viselni, kivétel nélkül. Itt az arab gyerekek is fel kell vegyék az egyenruhát, még akkor is, ha a fejükön van az a nindzsalepedő. :D (Egyébként némelyik tényleg kajakra úgy néz ki, mint valami nindzsa…) Az iskolai egyenruha meg attól függ, hogy milyen suliba járnak, de láttam már olyat, hogy öltönyben volt a kiscsávó. Mondjuk, mitagadás, elég nevetséges, ahogy látja az ember, hogy a bűnrossz néger kölkök öltönyben idétlenkednek… :D

Na, meg mikor Józsi itt volt, felültünk az emeletes busz EMELETÉRE!!! Vele utaztam így először. Valahogy sose ültem fel. De ez tök jó volt. J

Ja, és ha már a négereknél tartunk, akkor itt megjegyezném, hogy a múltkor említettem, hogy elég normálisak. Most megjegyezném, hogy a néger nők nagy arányban gyökerek, a kölkeikről nem is beszélve. Lökik fel az embert, minden mindegy nekik.

Virágok decemberben, a Victoria Square-en

A lengyelekhez meg még annyit fűznék hozzá, hogy érdekes, hogy van köztük sok olyan, aki kérés nélkül elveszi a más cuccát. Pl. szüksége van a csomagolásnál zacskóra, vagy szórólapra, és a gyökér nem kér magának, hanem fogja, és elveszi a másikét, akinek van. Odalép, és akár kérés nélkül nyúl belőle, holott neki is annyi lenne kérni, mint nekem. A múltkor már úgy volt, megkérdezem, hogy náluk a ’lopás’ az szokás??? Mert ha lop tőlem, az nekem szopás…  :D Nekünk úgy tanítják, hogy nem szokás, sőt hogy az bűn… Pedig nem vagyok egy hívő ember… :D

Amit meg még elfelejtettem, az a gyerekszám. De azóta megtudtam néhány dolgot, és most azt is leírom…. Szóval, itt 3 gyerek alatt nem nagyon vállalnak gyereket külföldiek, legfeljebb az ilyen karrierista szülők, vagy akik nem is akarnak.  Ugyanis itt a gyereknevelés meg van becsülve, amennyire én látom és hallottam róla. Ha itt legalább az egyik szülő dolgozik legalább 30 órában hetente, akkor kap a gyerekekre támogatást. Kap családi pótlékot, amit nem tudok pontosan, hogy mennyi, de a lényeg, hogy kap egy ún. tax credit nevű dolgot, ami havi 200 font/gyerek. Ezen kívül még lehet igényelni lakbér támogatást is, amennyiben alacsony a jövedelme a szülő(k)nek. Hogy az angolok mennyire vállalnak gyereket, azt nem tudom, de láttam már angol anyát is négy gyerekkel az utcán. 

A múltkori egyik termékhez kapcsolódó érdekességhez hozzáfűzném, hogy itt a Rexona az Sure. És nem Rexona for women/men, hanem Sure for women/man.

Amúgy csinált Józsi fasírtot is, míg itt volt, és azt mondta, hogy olyan kemény a darálthúsuk. És tényleg, mert a fasírt is olyan kemény lett. Itt valamiért másabb a hús. Biztos más kaját adnak a jószágoknak. Nem tudom.

A karamellás sajttortám :D

Ha meg kajáról van szó, akkor meg kell említenem, hogy a napokban megkóstoltam pár nemzeti ételüket. Igaz, ezek ilyen fagyasztós-felengedős gyorskaja szerű cuccok voltak, de meg akartam kóstolni, milyenek. Volt valami halas cucc ilyen vajas szószban, krumplipürével a tetején. Na, hát az olyan finom volt!!! Teljesen beleszerettem, úgyhogy olyat venni és enni fogok máskor is. Nem volt egy nagy adag, de egy evésre tökéletes, és drága sem volt, mert 75p-ért vettem.

Aztán, gondoltam, jó lenne valami desszert, és voltak akcióban, szóval bevállaltam egy karamellás sajttortát… hát, hogy az milyen isteni finom!!! És csak 1 font volt egy kis 6 szeletes torta. Tök megérte!!!

Egyébként betréningeltek az új raktárba, és beszarás, hogy ott mi van. Kb. háromszor akkora, mint a mostani, és extra modern technikával van felszerelve. Teli van futószalaggal meg minden. Egy tök gagyi munkára tréningeltek be, árukat kellett beszkennelni. Bazi unalmas volt. Hát, kíváncsi leszek az új helyre… innen nézve elég jónak tűnik.

Szóval, a viszont látásra a januári „kiadásokban”… :D