BÚÉK

Boldog új évet! J

Újra itt. Bár egy durván húzós hónap után.

Az eltervezett kettő helyett januárra csupán egy bejegyzés lesz. Mert bár élményekben gazdag hónap volt, a rossz élmények éppúgy jöttek, mint az érdekesek. Szóval, elég lesz egy bejegyzés erre a hónapra.

Tehát, beköszöntött a január. Az első néhány napot ismertettem, onnan folytatom. Józsi hazament, itt maradtam megint egyedül. Egyfolytában bőgve. Két napig alig mozdultam ki a szobámból, nem érdekelt semmi és senki. Csak azt éreztem, hogy egy hatalmas űr tátong bennem, amit semmivel se lehet betömni. Magamba roskadtam elég erőteljesen. Aztán eltelt két nap, és valamivel jobban éreztem magam. De akkor jött a hidegzuhany.

Nem kellettem az új céghez. Másfél hétnyi erőteljes önéletrajz küldözgetés után újra lett munkám. A bibi csak az volt, hogy Birminghamtől 40 km-re egy kisvárosban. Szóval, minden nap utaznom kellett.

Az új munkahelyem

Szobalány lettem Anglia egyik legmenőbb szállodaláncának egyikében. Mit mondhatnék?! Valahogy mindig úgy éreztem, hogy inkább szobalány szeretnék lenni. De most valahogy már nem érzem így… Nem rossz munka, de nem így képzelem el azért az életem.

Az első két hét talán életem egyik legnehezebb két hete volt. Nem volt elég, hogy Józsi hazament, és megint egyedül maradtam, elvesztettem a munkámat, aztán találtam újat… de itt meg újra megszokni mindent. És ráadásul napi 4 és fél órát kellett utaznom oda-vissza nem kevés pénzért… hát, valahogy nem erről álmodtam.

Egyébként mosogatói állásra adtam be a jelentkezésemet, és abból lett szobalány pozíció, bár nem tudom, hogyan. De végül is nem is érdekes. A lényeg az volt, hogy van munkám. A hetek során az összes megtakarított pénzem elment a lakbérre meg az utazásra. Fizetést három hét után most kaptam először, mivel ugye itt kéthetente van fizetés. Ráadásul, itt kevesebb az órabér, és közelebb kellett költöznöm, mivel sajnos az örökös utazgatás minden energiámtól megfosztott.

Az első két hét gyilkos volt, szó szerint. Nem tudtam enni, aludni, meg szinte semmit. A munkahelyen nem volt időm elmenni WC-re, mert egyfolytában a dolgomat csináltam. 8 óra alatt 19 szobát kell megcsinálni. De nekem azóta már volt, hogy 21 szobát is adtak. És itt szobára fizetnek és nem órabérben, szóval… rendesen kell igyekezni.

A főnököm lengyel, és lengyelek vannak leginkább. Úgyhogy meg kell tanulnom lengyelül. :)) Csak vicceltem. Bár beszélnek persze angolul, és van két angol csajszi is. Nagyon közvetlenek és segítőkészek. Egy kivételével nincs bajom velük. De az egyik supervisor egy nagy tahó, hiába nő. Mivel itt elég közvetlenül beszélnek az emberrel, már a tréning alatt is meg voltam „faggatva”, szóval, beszélnem kellett, ANGOLUL. Három hét alatt annyit beszéltem angolul, hogy az elmúlt 4 hónap alatt nem beszéltem annyit összesen. Szóval, így a három hét elteltével már kezdek egészen „belejönni”.

A ház, ahol lakom

A főnökök segítettek új szobát találni, hozták az újsághirdetéseket, webcímeket adtak, hogy sikerüljön. Ámenre össze is jött egy szoba. Ez most kétszer akkora, mint amekkora Birminghamben volt. Maga a város pedig tökre olyan, mint Vásárhely. Vagy még akkora sincs. Csendes, mint az állat. Érdekes házak vannak itt. Szinte mind kétszintes, és bazi nagy. Ahol én lakom most, az is egy 4 szobás hodály. Könnyűszerkezetes szutyok. Minden lépte recseg az embernek. És minden beszéd hallatszik lentről az emeletig. Amúgy tágas, és nem olyan zug, mint a másik lakás volt. Nem vagyunk annyira „egymás szájában”. Aztán majd látjuk. Még csak néhány napja lakom itt, szóval, ezzel nem nagyon vannak tapasztalatok. Az egy pozitívum, hogy a szobám kétszer akkora, mint a másik volt, és az ágyam is kétszer akkora. J 

Az új szobám

Érdekes, hogy itt a fürdőszobában milyen csapok vannak. Mikor megláttam a kád fölötti csaptelepet, egyből leálltam. Gondoltam, jéééé, itt telefonálni is lehet fürdés közben? :D :D :D

A mosdónak a csapjai meg szét vannak osztva hidegre meg melegre külön. De itt ez amúgy nem számít furcsának... láttam már ilyet máskor is. De hogy ezek hogy mosakodnak vajon??? Erre még nem tudtam rájönni. Én vagy jéghidegben tudok vagy nem tudnék másképp. Elég durva...

Mindenesetre, az hogy nem kell napi több órát buszozni, már egy főnyeremény. Így csak napi 20-20 perc összesen. És ha a bicajomat elhozom, akkor azzal fogok járni, mert a busz így is rohadt drága. Heti 21 font. Remélem, lassan kitavaszodik, és tudok járni bicajjal!!! Most ide a munkahelyem kb. annyira van, mintha kitekernék Vásárhelyről Mártélyra… J Fasza…

Bazi nagy dugó az Expressway-en hazafelé

Amíg utazgatnom kellett, az úgy működött, hogy tíz perc volt gyalog a helyi járatos (birmingham helyi) buszmegálló. Onnan 20 percet buszoztam, és fullra rákaptam az emeleten való buszozásra. (Én az állítólag tériszonyos.) De tök jó volt az a része. Aztán a helyi járatos buszmegállótól a helyközishez kellett gyalogolnom, az 10-15 perc volt. Mire megérkezett a helyközi, és fel tudtam rá szállni, azon meg 1 óra 10 percet utaztam. Visszafelé ugyanez a téma. Csak az egy kicsit durvább volt… Ugyanis visszafelé fél négytől kb. este 6-ig be voltak dugulva az utak. Egyszer a kétórás hazaút 3 óráig tartott, mert akkora dugó volt.  Szóval, le is vontam a következtetést az angol közlekedéssel kapcsolatban: az, hogy A-ból B-be eljuss, egy hatalmas procedúra és a közlekedésük egy nagy büdös nullával egyenlő.

Arról már nem is beszélve, hogy a költözésem előtt két nappal, szombaton leesett itt az első hó. Kb. 15 cm hó úgy megbénította a közlekedést, hogy nem jártak a buszok. De frankón nem jártak ám!!! Aznap, mikor ez a kis hó esett, épp dolgoztam. Hát, 4 órámba telt hazajutni, másnap pedig nem tudtam bemenni dolgozni, mert bár az utak tiszták voltak, nem tudta a busztársaság, hogy mikor indul a legközelebbi buszjárat, amivel én jártam… Elég durva. Két napra rá már semmi sem volt abból a 15 centi hóból. Na, ennyit erről. J

Aztán hogy a fáradtságtól vagy mitől, de elég durván kitört rajtam az elmúlt hetekben a honvágy. Nevezhetjük így. Gyakorlatilag nem maga az otthoni környezet hiányzik, inkább az otthoni társaság.

Józsinak a hiánya már szinte fáj. De most már annyira hiányoznak a többiek is, hogy nem találok szavakat.

Hogy ez vajon a fáradtságtól jött ki rajtam, vagy azért, mert a munkahelyem sem olyan, mint amilyennek képzeltem, azt nem tudom. De most úgy érzem, hogy mindenáron haza akarok menni. És hát, igazából haza is megyek. Legalábbis egy rövid időre, látogatóba. Március elején.

A bibi csak ott van, hogy legszívesebben otthon is maradnék. Valahogy eddig ez a 2012-es év nem egészen úgy alakult, ahogy én szerettem volna. De persze, remélni és bízni kell a legjobbakban, és majd csak helyreállnak a dolgok, megint.

Csaptelep a fürdőkád fölött... nem gyenge :))

Egy jó dolog azért volt az utazásban. Az, hogy megint láttam egy pár szép helyet, és most, hogy elköltöztem, megint egy új várost ismerek meg. Amit eddig láttam belőle: érdekes. Itt szinte minden ház egyforma, igazi angol város. Minden téglaborítású. Nem építésű, csak borítású. Szóval, piros… J Ezek itt nagyon nagy házak, és durva, hogy mindegyik ház előtt három-négy autó áll. Amúgy szerintem maga a város kirándulóhely lehet. Ahogy elnéztem, vannak ilyen parkok meg strand is. Meg van itt valami tó meg folyó is. Bár még hideg van a feltérképezéshez.

Édességbolt kirakata

A buszmegállóban megismerkedtem egy tanárnővel, aki Birminghambe jár be. Micsoda véletlen. Na, ő is mindjárt azt kérdezte, hogy Magyarországon is ilyen hideg van??? Mondom, nem… sokkal hidegebb. És pont akkor voltak otthon azok a mínusz huszonfokok…  Hihetetlen, hogy mindenkit az időjárás érdekel. Ezen mindig leállok. Egyébként meg hallottam, hogy otthon 50 centi a hó. Na, az a durva… meg hogy nem is akar elolvadni most. Remélem, azért mire hazamegyek, akkorára már nem sok lesz belőle… jó lenne, ha tavaszodna már végre!!!

Csapok a mosdó fölött :)))

Ami még eszembe jutott: Na, itt aztán nincsenek boltok. A bevásárlást leginkább a városközpontban lehet megtenni, és slussz passz. Ennyi. Ott viszont van egy Tescóhoz hasonló hely, Morrisons a neve, ahol tök olcsón vettem cuccokat. 10 fontból gyakorlatilag full bevásároltam. Bár ide főleg ilyen szutyi műkajákat tudok venni meg konzerveket, mert a főbérlőnek piszok kicsi hűtője van. A fagyasztójával együtt, sajnos. Úgyhogy hűtős meg fagyasztós kajákat nemigen lehet venni, mert nem fér… ühümbrühüm. De itt is árulják a kedvenc halaspitémet, ahogy ők nevezik. 75 pennyért. Úgyhogy tök jó. Hatalmas a választék, olcsó dolgokból is. Vettem pl. gyümölcsös müzlit, 750 grammosat 500 Ft-nak megfelelő összegért. Otthon az már 7-800 körül mozog. Meg szardíniát 150 Ft-ért. Nagyon sirály. 5 db vaníliatöltelékes fánkot kaptam 210 Ft-ért… Jól meg volt szórva porcukorral is meg minden. Juuujj, de fincsi volt!!!

Mondjuk így egy pár hónap távlatából már azt tudom mondani, hogy aki az ilyen idióta műkajákat nem szereti, az ebbe egy idő után belehal abba, hogy itt nem lehet normális kaját enni. Itt nincsenek ugyanolyan alapanyagok, mint otthon. Itt kész kaják vannak a hűtőrészlegen, a fagyasztórészlegen, mindenütt. És az elmúlt pár hét során rá is jöttem, hogy ez miért van. Hát, azért, mert itt nincs idő főzőcskézni. De frankón nincs. Aki csak napi 2 órát utazik oda-vissza, már az is sok. És ezek bizony itt utaznak, ám!!! Ha busszal, akkor azzal. Ha autóval, akkor meg duplán viselni kell a hatalmas dugókat.

Az idióta reklám

Nagyon durva, hogy még szendvicseket is full elkészítve árulnak. Jó sok pénzért, persze. Tökre nem éri meg. De végszükség esetén az is megteszi.

Még a Birminghamből való utazgatás alatt az egyik buszmegállóban volt egy tök gagyi reklám. Valami tévéműsort reklámoztak, de mikor megláttam… Hát, mondom, ezek full betegek, az biztos. Úgyhogy erről felrakom a képet is. Minden reggel ezen vigyorogtam a buszmegállóban… kiéve, mikor nem dideregtem éppen. Volt olyan, hogy 20 percet vártam a buszmegállóban, visszafelé meg volt, hogy egy órát vártam a buszra. Pfuj.

Az egyik fincsi sajttorta :)

Azóta megkóstoltam egyébként azokból a sajttortákból más ízűeket is. A legjobb a meggyes volt, de persze, csak a karamellás után! De tényleg nagyon jók ezek a sajttorták. Csak rá kell jönni, melyikek a legfinomabbak. Jah, és megkóstoltam egy ilyen hagyományos angol csokitortát is. Az is isteni volt. És még jó, hogy „végigettem” ezeket, mert most meg elköltöztem, és itt nincs Iceland, ahonnan ezeket vettem. L De van helyette Morrisons… J Majd szétnézek ott, biztos, hogy ott is vannak fincsi dolgok. J

Jajjj, hát, a munkahelyről meg még nem is igazán meséltem. Azért írok róla néhány dolgot. Attól, hogy nem valami fasza… Nah, hát, mit is csinál egy szobalány… Mikor valakinek mondom, hogy szobalány vagyok, azonnal elképzel engem valami fekete szoknyácskában, fehér köténykével meg fehér hajráffal (vagy mi a tököm az). Csalódást kell okoznom… fekete nadrág és a cég sötétkék egyenpólója a viselet fekete cipővel.  J)

A munka úgy néz ki, hogy van egy kocsi, amire felpakolunk minden „földi jót”. Instant kávét, filteres teát, cukrot, édesítőt, WC papírt, kukászacskót, ágynemű huzatot. Satöbbi. Át kell húzni az ágyat, kivinni a szemetet, kitakarítani a fürdőszobát, feltölteni a teástálcát újra, aztán a végén van ilyen kis poroló izém, és azzal kell portalanítani és felporszívózni. Egy szobára 23 perc van. Szóval, keményen nyomni kell(ene). Van olyan, mikor full retek a szoba, és akkor képtelenség azt a 23 percet hozni. (Pl. összeganézzák a tükröket szappannal meg ilyenek.) Viszont van, mikor elég 17-20 perc is, mert tök tiszta. Hát, röviden ennyi. A tahó csaj meg sürgeti az embert, mert ő menni akar haza. Hát, kit érdekel??? A munkaidő, az munkaidő. Ennyi. Áh, nem is érdekel!

Amúgy meg pl. a paplant úgy ki kell feszíteni, hogy egy gyűrődés nem lehet rajta meg semmi. Szóval, szerintem ez már szőrözés. Szerintem nincs az a vendég, aki azt mondja, hogy: „Jajj, édesem, menjünk innen, mert itt gyűrött az ágynemű… Én ebbe az ágyba bele nem fekszem…” Na, mindegy. Remélem, hogy majd idővel belejövök, és menni fog. Mármint nem a takarítás része, hanem hogy időn belül tudjam megcsinálni. Az a baj, hogy túl tisztára akarom megcsinálni. És napokba tellett, mire rájöttem, hogy nem kell. De még most is szerintem túltisztítom a dolgokat. Nem kéne ilyen lelkiismeretesnek lenni. De én már csak ilyen vagyok… J

Na, majd látjuk, mi lesz. Bízni kell a legjobbakban, mint mindig. Szóval, boldog új évet! :D